A fürdőszoba felújításával párhuzamban a konyhában is történt pár változás. Ide is került fel új csap, új csempe, kifestettem, kicseréltem a szekrénygombokat, apa rakott fel új szerelvényeket.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: konyha. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: konyha. Összes bejegyzés megjelenítése
2018. szeptember 30., vasárnap
2018. január 31., szerda
Konyha csinosítása
Már régóta tervben volt, hogy átfestem a konyhaszekrényt, ez most meg is valósult. Fóliázott (talán sötét tölgy színű konyhaszekrényeink voltak amit már a kezdetektől utáltam. A felső szekrények ajtajai már egy ideje lekerültek, készültek tányér és fűszertartó polcok, de a festésre valahogy eddig nem sikerült magam rávenni. Nem is értem, miért halogattam idáig, ugyanis egy nap elég volt rá és nagy kupival és kosszal sem járt.
2017. január 2., hétfő
Karácsony 2016
December 21-e óta itthon vagyok, de még mindig nem sikerült visszaszokni sem a blogírásra, sem az olvasásra, valahogy nem érem utol magam. Nem is tudom, hogy gondolhattam volna, hogy ez pont karácsonykor sikerülni fog:-) Attól még gondolok Rátok, kedves olvasók, mert az itthon töltött évek alatt szinte csak Ti jelentettétek a külvilágot - "kicsit" vagyok csak antiszociális....
A dekoráció. Egy napom volt a takarításra és dekorálásra úgy, hogy már Tündérbogyó is itthon volt, ezért idén magamhoz képest eléggé szolidra vettem a figurát és a tavalyi dekor (konyha, nappali, háló) egy részét hasznosítottam újra, felturbózva pár új párnahuzattal.... az új textileknek még mindig nem tudok ellenállni... és sajnálóm, hogy a konyhára idén nem fektettem akkora hangsúlyt... majd jövőre.
Ezzel a bejegyzéssel egyben (megkésve kicsit)
Áldott Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánok!!!
2016. november 20., vasárnap
Adventi készülődés
Elkezdődött.... Már nagyon vártam. Kekszikéket, sós rudakat már sütögetünk, már amennyire időnk engedi. Már nem bírtam magammal, ezért előkerült már pár ünnepi dekoráció.. hm nagytakarítás nélkül... ilyen se volt még, hogy megcserélem a sorrendet... lehet, hogy a tudatalattim aggódott, hogy nehogy ne legyen rá időm:-))
2016. március 21., hétfő
Tavaszi hangulat
Mivel karácsonykor nem csömörlöttem meg a pirostól ezért újból felhúztam a kockás huzatokat.
Sokan nem szeretnik a művirágokat, de én igen. Csapnivaló szobakertész vagyok.. a húsos levelűeken kívül nem marad meg semmi és elég sok olyan hely van ahol elkélne a zöld és a szín, csak éppen fény nem jut, arról nem is beszélve, hogy ezt csak egyszer kell megvenni. Én cserélgetni szoktam őket, általában nincsenek ugyanazon a helyen, hogy ne legyen unalmas.
2016. február 27., szombat
Egy ilyen konyha láttán mindig felszisszenek...
Világos, fényes, reggelizőpultos, sok helyes és felsőszekrénymentes. EZT a blogot egyébként is nagyon szeretem.
2016. február 26., péntek
Téli hangulat
Elvileg ez lett volna az első januári bejegyzésem, megírni meg is írtam, csak a képeket nem voltam képes feltölteni hozzá, de most megtettem. Jobb később, mint soha ugye? Azóta persze már ezt is apránként lecseréltem, majd mutatom azt is, remélhetőleg nem kell várni őszig:-)
A karácsonyi dekorációt tavaly úgy alkottam meg, hogy könnyedén át tudjam alakítani téli dekorrá. Nagyon hangulatos a nappali és a konyha ezzel a sok fényfüzérrel és álmomban sem gondoltam, hogy a nappalinknak ennyire jól áll a fekete fehér. Persze ehhez az is kell, hogy a fenyő még mindig a nappaliban virít díszek nélkül. Annyit változtattam csak, hogy áthúztam pár párnahuzatot, a piros terítők nyersszínűre, a piros-fehér kockás anyagok fekete-fehérre cserélődtek.

2016. január 12., kedd
Egyszerű edényfogó
Ezek még karácsony előtt készültek, velük, lett teljes a kép. Szezononként szoktam varrni egy sorozat edényfogót ami azon felül, hogy illik a többi konyhai textilhez sokkal jobb, mint a bolti - igazából összehasonlíthatatlan a kettő - nem melegszik át, minek a kulcsa a jó öreg gyapjú. Miután kivesszük vele a sütőből a tepsit van időnk gondolkodni, hogy hova is rakjuk le, nem kell egyből eldobni a sütit.
2015. december 22., kedd
Karácsonyi konyha
2015. december 5., szombat
Téli finomságok

Amióta be vagyunk szorulva délutánonként azóta szépen lassan rászoktunk a sütésre. Minden másnap készül valami illatos, ezek a toppos kedvencek. Fontos, hogy olyan recept legyen amiben Tündérbogyó is kiveheti a részét, ezért egyszerű keverős, szaggatós sütiket, kekszeket szoktunk sütni. A lényeg, hogy lehessen lisztet szitálni és tojást felverni miután felvette a kis köténykéjét amihez persze konyharuhát is kell kötni.
Kép forrása: Pinterest
Miért pont ez?
Mert
Havat szeretnék!!!!! Havat! HAVAT! HAVAAAAAT!!!!!
2015. október 16., péntek
Beköltözött az ősz
Apa tegnap hozott nekem egy SD kártyát, így végre lőhettem pár benti képet is. A minap rátaláltam a Vibeke Design blogra és jó pár képbe beleszerelmesedtem, ezért kiléptem az erdőbe pár ágért, hogy egy kis őszt csempésszek én is a konyhába, továbbá kipróbáltam a loncot, kíváncsi vagyok, hogy hogy bírja a benti létet víz nélkül, miként szárad...
A csokrok bükkből, ribizliből, pünkösdi rózsából, loncból, gólyaorrból, kutyatejből és egy kevés borostyánból készültek. Felénk még nem színesednek annyira a fák, remélem azért majd fogok bár bordós levelet is gyűjteni még a karácsonyi dekor előtt.
2015. február 2., hétfő
Előnyök
Az éjszaka nem nagyon tudtam aludni és kipattant az isteni szikra a konyha elrendezésével kapcsolatban. Azóta tipródom ezen amióta kitaláltuk, hogy jó lenne berakni egy kis kályhát, csak éppen nincs helye, pont úgy ahogy a mosogatógépnek sem. Ez egy nagyon álom bejegyzés, nagy a valószínűsége, hogy évekig nem lesz rá keret, mert ez nem egy akkora jelentőségű ügy, mint pl a kandalló, mert van hol főzni, van hol enni, az már más tészta, hogy nem olyan mint amilyennek lennie kellene.
2015. január 20., kedd
Karácsony után, tavasz előtt..
Lakásdekorálásban számomra ez az a nemszeretem időszak mint az öltözködésben a tavasz.... Eltűnik az a sok piros, az a sok kütyü és olyan üres és színtelen lesz a ház számomra. Általában nem szoktam mindig mindent ugyanúgy visszarakni, ilyenkor előveszem az összes anyagot, kacatot, vázát, dobozt, kütyüt és elkezdek totózni.... Karácsonykor nem kapott el a varróláz, de úgy néz ki ami késik az nem
múlik, minden télen varrnom kell egy halom párnahuzatot és függönyt.
Konyharuha, tányéralátét, régi párnahuzat és nyár óta gyűjtögetett
méteráru esett áldozatul.
2014. november 28., péntek
Idei kreálmányok I.
Készült már rengeteg girland, jutott minden helyiségbe -igen, még oda is -,öt díszpárna huzat, függöny a fürdőbe és egy elfuserált falvédő. A komód és az állólámpa is kapott egy kis extrát. Nem mondom, hogy túl termékeny voltam, de azért elég sokat haladtam és a kipakolás is sok időt vett igénybe, az agyalás meg még többet, hogy mit hova rakjak, mit készítsek még. Tündérbogyó imádja nézni ahogy varrok természetesen tisztes távolból és közben narrátort játszik.
2014. augusztus 18., hétfő
Egy kis meszelés
Spejz.
Amilyen kicsi olyan bonyolult.
Tulajdonságok: Keskeny, penészes, polcot nélkülöző, lomot tartalmazó.
Amilyen kicsi olyan bonyolult.
Tulajdonságok: Keskeny, penészes, polcot nélkülöző, lomot tartalmazó.
2014. augusztus 10., vasárnap
Hangulatképkek
Rég volt ganédomb az udvaron és a házban, ezért úgy döntöttünk, hogy csinálunk egy kis kuplerájt itt, egy kis kuplerájt ott, nehogy a gyerek és persze mi is gondtalanul és hasraesés nélkül tudjunk közlekedni....
Valy mi lesz ebből?
2014. április 10., csütörtök
2014. január 27., hétfő
A soha véget nem érő festés időutazással egybekötve
Újév alkalmából Apa nekilátott a glettelés csiszolásának.
Ezt nem hiszem el, újra kezdődik.Brrrrrrrrr A konyhát és a 2 szobát lefóliáztuk, de amire a végére ért addigra csak került egy vékony réteg por mindenre. Mondtam én, hogy soha véget nem érő.....
Aztán Apa nekikezdett a soha véget nem érő festésnek...
A nappali fala elnyelt 4 db 16 literes mészfestéket. A fürdő is végre fehér lett a falak itt is meszet kaptak a menyó diszperzitet.

2014. január 23., csütörtök
Kilencedik hét
Dátum: 2011. december 19-21. A finisbe értünk!!!
Helyzetjelentés helyiségenként:
Hálószoba: kifestve, ablakok megpucolva, bútorok lemosva, laminált centinként felsúrolva. PIPA
Dolgozószoba: kifestve, ablakok megpucolva, bútorok lemosva, laminált centinként felsúrolva. PIPA
Konyha: kifestve, ablakok megpucolva, bútorok lemosva, járólap centinként felsúrolva. PIPA

2013. szeptember 20., péntek
Vissza a jövőbe Part 1. A textil hatalma
Nagyon felkavaró volt visszaemlékezni erre a borzadályba, hónapokig nem volt erőm írni róla (most sem erről fogok , még gyűjtöm az energiát)
Még mindig nagyon sok teendő van a ház körül, jelenleg komoly anyagi akadályaink vannak, ezért nem is foglalkozunk az újítgatásokkal. Viszont egy elég izgága ember lévén megtaláltam az én "kiskapumat". Édesapámtól kaptam kb 5 éve egy varrógépet, mert nagyon szerettem volna megtanulni varrni és ez által elég sok mindent fel tudok dobni még a gyerek mellett is.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)