A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ház. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ház. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. szeptember 15., kedd

Textil frissítés pár bútor cseréjével egybekötve

 

Almácska szobájába végre sikerült gyerekszobába illő, de mégsem gyerekszobás párnahuzatokat venni, a  hálószobában lecseréltük az ágyat és vettünk még egy MALM 6 fiókos komódot.

2019. november 9., szombat

Almácska gyerekszobája

Szeptembertől kislányunk iskolás lett ami nem igazán volt zökkenőmentes, de ez majd egy későbbi hosszú történet lesz. Házunkban két 20 négyzetméteres szoba van. Az egyik ugye a hálószobánk, a másik szoba pedig januárig mindenes szoba volt (játszó, iroda, teregető, varró, de leginkább kupi, mivel sokkal több funkciót töltött be, mint kellett volna). Én kapásból tinilány szobát csináltam, mert nem igazán szerettem volna újra lecserélni az összes bútort 7-8 év múlva. Még mindig van rajta változtatni való, de megmutatom, hogy hol tartok most, mert idén már nem lesz variálás.

2019. augusztus 6., kedd

Hálószoba

Az egész házban ez volt a legkönnyebb feladat, mert "csak" ki kellett pakolni, kifesteni és már mehetett is vissza minden a helyére.

2019. május 24., péntek

Nappali felújítása irodasarokkal


Kihasználva téli szabadságomat januárban hozzákezdtem a nappali felújításához. Elvileg ez csak egy mellékszál, szükség volt egy irodasarok kialakítására, hogy Almácskának a szobáját meg tudjuk csinálni, mivel szeptemberben már sulis lesz és nem alhat egy olyan szobában ami valójában dolgozó, játszó, tanuló, mindenes szoba. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon át kellett terveznem az egész nappalit.

2018. szeptember 30., vasárnap

Konyha festés

A fürdőszoba felújításával párhuzamban a konyhában is történt pár változás. Ide is került fel új csap, új csempe, kifestettem, kicseréltem a szekrénygombokat, apa rakott fel új szerelvényeket.

2018. szeptember 27., csütörtök

Fürdőszoba felújítás

Végre megcsináltuk. Keserédes emlék, mert a festőn és villanyszerelőn és az Ikeás bútorokon kívül (festő Én, villszer: Apa) mindenkivel csak a baj volt. Nem akartam teljesen ismeretlen emberekkel csináltatni a vizes és burkoló munkát, így olyan emberek csinálták akiket már régebb óta ismertünk vagy ismeretség által jutottam el hozzájuk.

2018. július 6., péntek

Fürdőszoba inspiráció - tervek

Az alábbi képeken mindegyiken van valami ami megfogott, ezekből fogom összegyúrni azt a mini kis fürdőszobát amivel rendelkezünk - kemény 7 négyzetméter. Sajnos Magyarországon még mindig nagyon  korlátozottak a lehetőségek, ami meg egy kicsit kitűnik a tömegből annak rendesen megkérik az árát.

2018. január 31., szerda

Konyha csinosítása

Már régóta tervben volt, hogy átfestem a konyhaszekrényt, ez most meg is valósult. Fóliázott (talán sötét tölgy színű konyhaszekrényeink voltak amit már a kezdetektől utáltam. A felső szekrények ajtajai már egy ideje lekerültek, készültek tányér és fűszertartó polcok, de a festésre valahogy eddig nem sikerült magam rávenni. Nem is értem, miért halogattam idáig, ugyanis egy nap elég volt rá és nagy kupival és kosszal sem járt.

2018. január 28., vasárnap

Apró változások a nappaliban

Festő hetet tartottunk.
Festettünk komódot,kosarat, képkeretet, tükröt, lámpát, vázát, konyhát.
Most az apróságokat fogom megmutatni.
Selyemfényű vízbázisú festékkel dolgoztunk, a színt úgy kevertettem. Eszméletlen, hogy a feketének is mennyi árnyalata van. Ez egy melegebb tónusú lett.

 


2017. január 2., hétfő

Karácsony 2016

December 21-e óta itthon vagyok, de még mindig nem sikerült visszaszokni sem a blogírásra, sem az olvasásra, valahogy nem érem utol magam. Nem is tudom, hogy gondolhattam volna, hogy ez pont karácsonykor sikerülni fog:-) Attól még gondolok Rátok, kedves olvasók, mert az itthon töltött évek alatt szinte csak Ti jelentettétek a külvilágot - "kicsit" vagyok csak antiszociális....
A dekoráció. Egy napom volt a takarításra és dekorálásra úgy, hogy már Tündérbogyó is itthon volt, ezért idén magamhoz képest eléggé szolidra vettem a figurát és a tavalyi dekor (konyha, nappali, háló) egy részét hasznosítottam újra, felturbózva pár új párnahuzattal.... az új textileknek még mindig nem tudok ellenállni... és sajnálóm, hogy a konyhára idén nem fektettem akkora hangsúlyt... majd jövőre.

Ezzel a bejegyzéssel egyben (megkésve kicsit)

Áldott Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánok!!!

2016. november 20., vasárnap

Adventi készülődés

Elkezdődött....  Már nagyon vártam. Kekszikéket, sós rudakat már sütögetünk, már amennyire időnk engedi. Már nem bírtam magammal, ezért előkerült már pár ünnepi dekoráció.. hm nagytakarítás nélkül... ilyen se volt még, hogy megcserélem a sorrendet... lehet, hogy a tudatalattim aggódott, hogy nehogy ne legyen rá időm:-))

2016. március 21., hétfő

Tavaszi hangulat

Mivel karácsonykor nem csömörlöttem meg a pirostól ezért újból felhúztam a kockás huzatokat. 

Sokan nem szeretnik a művirágokat, de én igen. Csapnivaló szobakertész vagyok.. a húsos levelűeken kívül nem marad meg semmi és elég sok olyan hely van ahol elkélne a zöld és a szín, csak éppen fény nem jut, arról nem is beszélve, hogy ezt csak egyszer kell megvenni. Én cserélgetni szoktam őket, általában nincsenek ugyanazon a helyen, hogy ne legyen unalmas.

2016. február 27., szombat

Egy ilyen konyha láttán mindig felszisszenek...

 Világos, fényes, reggelizőpultos, sok helyes és felsőszekrénymentes. EZT a blogot egyébként is nagyon szeretem.

2016. február 26., péntek

Téli hangulat

Elvileg ez lett volna az első januári bejegyzésem, megírni meg is írtam, csak a képeket nem voltam képes feltölteni hozzá, de most megtettem. Jobb később, mint soha ugye? Azóta persze már ezt is apránként lecseréltem, majd mutatom azt is, remélhetőleg nem kell várni őszig:-)
A karácsonyi dekorációt tavaly úgy alkottam meg, hogy könnyedén át tudjam alakítani téli dekorrá. Nagyon hangulatos a nappali és a konyha ezzel a sok fényfüzérrel és álmomban sem gondoltam, hogy a nappalinknak ennyire jól áll a fekete fehér. Persze ehhez az is kell, hogy a fenyő még mindig a nappaliban virít díszek nélkül. Annyit változtattam csak, hogy áthúztam pár párnahuzatot, a piros terítők nyersszínűre, a piros-fehér kockás anyagok fekete-fehérre cserélődtek. 

2016. január 12., kedd

Egyszerű edényfogó

Ezek még karácsony előtt készültek, velük, lett teljes a kép. Szezononként szoktam varrni egy sorozat edényfogót ami azon felül, hogy illik a többi konyhai textilhez sokkal jobb, mint a bolti - igazából összehasonlíthatatlan a kettő - nem melegszik át, minek a kulcsa a jó öreg gyapjú. Miután kivesszük vele a sütőből a tepsit van időnk gondolkodni, hogy hova is rakjuk le, nem kell egyből eldobni a sütit.

2016. január 4., hétfő

2015 - Ház



Januárban a nagy semmittevésben elkapott a varróláz, csináltam egy halom párnahuzatot amit a hálóban és a nappaliban egyaránt tudok használni, váltogatni. A január és február hónap a varráson kívül a tervezgetéssel telt, inspirációt gyűjtöttem több témában is:

2016. január 1., péntek

BUÉK!


Megérkezett az idei :-) első hó amit már annyira vàrtunk. Tündérbogyót sajnos legyűrte egy kicsit valami vírus, remélem holnap már jobban lesz. Már nagyon szeretne hópihéből Olafot építeni....

2015. december 28., hétfő

Aztaaaa! Igazi kalácsonfa!!! Lesz tüzijáték, ünneplés!!!

Ez a csodálkozás elhangzott rengetegszer az elmúlt napokban. Tündérbogyónak így 3 évesen ez volt az első karácsonya amit igazán élvezett. Nagyon édes volt. Rengeteg videó készült, mert egy ilyen emléket képekben nem lehet megőrizni. Köszi Anyuci kalácsont! Köszi Apuci kalácsonfát! Nem is tudom eldönteni, hogy a fa díszítése, vagy az ajándékok kicsomagolása volt a nagyobb öröm. Kivett egy csomagot, szemügyre vette, majd: Boldog kalácsont Nekem!!! és elkezdte széttépkedni.. majd a következőt, a következőt. Az, hogy mi volt a csomagban szinte mindegy is volt, egyedül az Öcsém ajándékainál lassított... az olyan puha legesmedvénél - amivel egyébként én alszok, mert már komplett állatkert van az ágyban - és a gyerekkörömlakknál. Természetesen mindenki csomagját Ő bontotta ki, majd ünnepélyesen átadta az ajándékot annak akié volt és Boldog kalácsont kívánt.

2015. december 24., csütörtök

Áldott Karácsonyt

Love, Snow!:


szeretnék kívánni minden kedves Ovlasómnak! Szeressetek, nevessetek, örüljetek, pihenjetek és egyetek igyatok sokat!

Küldök egy kis havat, legyen ez az én ajándékom:

2015. december 22., kedd

Karácsonyi konyha

Idén nagyon kevés energiát fektettem a dekorálásba, de annál látványosabb lett. Csináltam sok-sok girlandot és zászlófüzért - mostmár a nevét is tudom:-) csomagolópapírból és darab anyagokból, a papírtányérokból ide is jutott, vettem két köteg fenyőt, pár almát, túrtam a dobozból terméseket és igazából kész is voltam. A konyha lett  a legdíszesebb, szerettem volna nagyon kellemes közegben sütni, főzni. Már november végén elkezdtem mindenhol díszítgetni, de a múlt héten vettem meg a fenyőket, azzal került fel az I-re a pont mindenhol.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...