A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ajándék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ajándék. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. december 7., hétfő

Idei karácsonyi ajándék mindenkinek


 :

Minden évben készítek ajándékot a családtagoknak és pár kedves barátnak. Rengeteg kell belőle, mert kell tartalék is, szóval olyan ajándék kell ami tömeggyártásra alkalmas, mutatós, egyszerű, olcsó  és frappáns. Nehéz ügy, tudom, de mindig van megoldás. 

Tavaly a porcelángyurmák voltak porondon, előtte karácsonyi párnahuzatok, terítők készültek, előtte kis varrott díszek. Idénre sütit szerettem volna valamilyen formában, de semmiképp nem celofánba csomagolva. Ma reggel megtaláltam az IGAZIT.

2014. július 30., szerda

Alma Kollekció II.

Miután Tündérbogyó kinőtte mini méretű takaróját, úgy döntöttem, hogy  magam fogom neki megvarrni a rácsvédőjét, takaróját, párnácskáit az odabújós párnákkal egyetemben.
Kiszámoltam és már maga az anyagár majdnem ott volt mintha boltban megvenném a teljes szettet, de nem nagyon érdekelt, hogy megint rengeteget kell varrnom ahhoz, hogy kész legyen, mert ilyen senki másnak nem lesz és ami a legfontosabb, hogy én csináltam nagy nagy szeretettel. 


2014. január 10., péntek

2013 Karácsony

Valószínűleg ? ez lesz az utolsó bejegyzés a jelenből, mert szeretném a ház történetét végre felgöngyölíteni, nem hagy nyugodni, hogy félbehagytam.

A szülinap egy elő karácsony is volt. Jókat ettünk, jól elfáradtunk, majd kezdtük  előröl. Igazából már októberben elkezdem  a párnákat, díszeket csinálni, hogy készen legyek velük még a szülinap előtt, mert tudtam, hogy utána nem lesz rá idő.

Első szülinap :-)

December 10-én tartottunk kis Tündérkénk első szülinapját!

Nagy bulit csaptunk, olyan mindenki hoz valamiset.
Mindkét oldalról a közeli rokonok édesapám kivételével (lerobbant a lába - sajnos szó szerint, mert egy ér szétment benne, de Ő egy hős és nem megy orvoshoz???????) a közeli rokonok itt voltak.
12-13 körülre terveztük  az ünneplő tömegek nagy részét, mert akkorra a gyerek kialussza magát. Boltvezetőuncsitesó (aki azóta már 3x váltott munkahelyet, pasit stb) jött mentőspasival. gyerekkel segíteni és megérkezett az anyamamaöcsipapa delegáció is.

2013 Karácsony előtti állapotok


Általában már novemberben karácsonyi lázban égek, idén (ami már tavaly van) szó szerint erőszakot kellett magamon vennem, hogy az legyen. Gondolom azért, mert kiszakadtam a vásárlóközegből elég rendesen minden napunk a Tündérkénk és a nyühölődés teszi ki.

Inkább idegrohamot kaptam mindig, hogy nemsokára karácsony és nincs miből rendez ennivalónak valót és ajándékot venni még a saját gyerekünknek sem. Varrtam, festettem ezerrel október óta az itthon fellelhető készletből, minimális vásárlással (még jó, hogy annak idején ilyen sok mindent összesoppingoltam amikor még futotta rá), hogy legalább akinek tudok, annak ily módom örömet tudjak szerezni, de hát páromnak, apámnak no meg öcsémnek, nagyapámnak mégsem varrhatok szívecskés díszpárna huzatot!!!

Nem hogy jobb lenne a helyzetünk, egyre csak szarabb lesz. Elég rendesen összecsaptak  a hullámok a fejünk felett. Több bírósági perünk van már a párom bedőlt cégeiből (biztonságtechnikával foglalkozott nagyban, de a válsággal nem bírt megküzdeni a cég), a munkahelyén fizetés nélküli kényszerszabadságon van..... bevételnek maradt a hatalmas családi és gyed vagy gyes mittom én mit kapok + amit a család bír segíteni, hogy ne haljunk éhen. Október, november, december nálunk szülinap névnap dömping ráadásul, úgyhogy karácsonyra nagyon elegem is lett. Ajándékot nem vettünk (nekem nagyon fontos, hogy ajándékozzunk, mindig is az volt, úgy látszik nem növök föl - mindig is imádtam a szülinapozós, névnapozós összejöveteleket. Persze nem toronyórát láncostul, meg verszacsekartötőt meg porsét meg ilyeneket szoktunk ajándékozni, hanem az ajándék mindig hasznos és személyes szokott lenni. A női szakasszal nincs gond még most sem, mert azt magam is meg tudom csinálni, a  fiús résszel vannak problémák.
Az ajándék pénzünket is szépen feléltük, de legalább a hűtőt feltöltöttük, vettünk fát, a csekkek egy részét be tudtuk fizetni. Marha jó, hogy már ennek is örülni kell, hogy örömködve elmegyünk a postára sárgákkal lóvéval és kapunk helyette pici sárgát és fityiszt.......
Pont olyan érzése van az embernek hogy.....-láttam egy filmet, nagyon megfogott- arról szól, hogy a spanyolok megszállnak egy területet ahonnan kiszorítják az őslakosokat, gyilkolnak, rombolnak "civilizálnak" és társai, majd egy jólelkű spanyol megszánja őket és segít neki  a terület visszaszerzésében, a film végére meg annak örülnek a  bennszülöttek, hogy egy a spanyolok által kijelölt helyen élhetnek egy rezervátumban szabadon??????!!!!!!!! 
Helló!!!!! A spanyoloknak kéne a bennszülöttek által kijelölt helyen élni és térden csúszva megköszönni nekik, hogy beengedték őket a csodás világukba, nem a bennszülötteknek örülni a kedves spanyolnak és köszönetet mondani, hogy segített!!!!!!!!!!!
Sajnos velünk is ezt csinálják, csak sunyiban........ vagy csak inkább észre sem veszik az emberek vagy nem akarják.....

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...