A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dekorálás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dekorálás. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. szeptember 15., kedd

Textil frissítés pár bútor cseréjével egybekötve

 

Almácska szobájába végre sikerült gyerekszobába illő, de mégsem gyerekszobás párnahuzatokat venni, a  hálószobában lecseréltük az ágyat és vettünk még egy MALM 6 fiókos komódot.

2016. február 26., péntek

Téli hangulat

Elvileg ez lett volna az első januári bejegyzésem, megírni meg is írtam, csak a képeket nem voltam képes feltölteni hozzá, de most megtettem. Jobb később, mint soha ugye? Azóta persze már ezt is apránként lecseréltem, majd mutatom azt is, remélhetőleg nem kell várni őszig:-)
A karácsonyi dekorációt tavaly úgy alkottam meg, hogy könnyedén át tudjam alakítani téli dekorrá. Nagyon hangulatos a nappali és a konyha ezzel a sok fényfüzérrel és álmomban sem gondoltam, hogy a nappalinknak ennyire jól áll a fekete fehér. Persze ehhez az is kell, hogy a fenyő még mindig a nappaliban virít díszek nélkül. Annyit változtattam csak, hogy áthúztam pár párnahuzatot, a piros terítők nyersszínűre, a piros-fehér kockás anyagok fekete-fehérre cserélődtek. 

2015. november 9., hétfő

Koszorúalap házilag

Olvasgatok - khm, na jó, nézegetek:)) pár skandináv blogot és szinte az összesben ilyen koszorúalapokkal dolgoznak. Tökre igazuk van, mert minek adjunk ki pénzt egy olyan dologra ami egyébként nem is látszik. Egyenlőre csak őszi koszorúk készültek, de biztos, hogy jól fog jönni ez az ötlet az év bármely szakában.

A rusnya körömlakkért bocsi, elfelejtettem lemosni... mostanában Tündérbogyó lakkozza a körmeimet.. hát mit is mondjak, van még mit gyakorolnia:))))

2015. augusztus 6., csütörtök

Dekoráció sörösdobozból

Nagyon szeretem a beszúrókat amiket a virágboltokban lehet kapni, csak éppen sosincs olyan amire pont szükségem lenne, vagy piszok drága, ezért úgy döntöttem, hogy csinálok magam. Gondolkodtam, hogy miből kellene megcsinálni, hogy bírja a kinti időjárást, ezért a sörösdobozra jutott a választásom. Bentre simán el lehet készíteni dekorgumiból. Igazából azért nem ezzel kezdtem, mert szerintem a nap hamar kiszívná a színét. 
Egy részét spryafestékkel fújtam le, másik felére pedig pöttyös műanyag csomagolót ragasztottam, majd egy kis részét hurkapálcára, a nagyját pedig drótra ragasztottam, mert azt lehet hajtogatni a szerint, hogy éppen mekkora virághoz szúrom.
Egy ideig csak a telefonommal fogok tudni képeket csinálni, mert a memóriakártyánk beadta az unalmast:(

2015. július 19., vasárnap

Tároló előtti placc csinosítása

Mivel az ólakat sem rendeltetésszerűen használjuk - állatok helyett ezazamaz és fa szokott bennük lenni és a házhoz, új garnitúrához nagyon közel van így egyértelmű, hogy nem árt egy kicsit kicsinosítani idén sem. Tavaly megfogadtam, hogy nem ölök sok-sok pénzt egynyári virágokba, ezt hellyel közzel megfogadtam, 8x70 Ft-ot költöttem egynyárira, a többi "dekort" a még erősödő palántáim és évelőim adják, az udvarról összeválogatott lomok (de jó, hogy tavaly elmaradt a lomtalanítás), no meg az apósomtól kapott használhatatlan létra. Még egy oldala rumlis, de az akkor feltűnő, ha valaki a konyhakert felől nézelődik, ami azért ritka, de itt is próbálunk még szépíteni, egyenlőre ennyire futotta. Arra egyébként kínosan szoktam ügyelni, hogy ne maradjon elől napokig semmi, mert ez egy olyan -nem is kis - része az udvarnak ami szinte mindenhonnan látszik. Természetesen ez és a garnitúra is vendégeink távozása után lett megvalósítva, de ezek nélkül is nagyon jól éreztük magunkat és nálunk már csak így mennek a dolgok.

2015. július 17., péntek

Madárfürdő házilag fillérekből

Beüzemeltük a SunshineBirdSpat!!

Hozzávalók:
kb 70 cm szürke PVC cső (900 Ft 2m, fémfűrés a vágáshoz)
kb 30 cm öntapadós fólia(mintás, kb 200 Ft) 
1 zsák Estrich beton  (1140 Ft a 40 kg, 4 tálat csináltunk, Apa kb ugyanennyit elhasznált a terasthoz és még mindig maradt egy fél diszperzites vödör)
megfelelő nagyságú cserépalátét a  negatív forma kialakításához
vizes homok, fólia, falevelek (mi diót használtunk)                 1 lelkes segítség (az enyém 7 éves volt:))
kézkrém

2015. január 19., hétfő

Fejvégi/ágyvégi fal csinosításához inspiráció

Van közte függönyös, unalomig ismételt spalettás, polcos, képtartós, sok kis képes, egy nagy óriás képes, festős, téglás, girlandos, textiles, könyves, festett.....

Figyelem! Rengeteg kép következik!

Képek forrása: Pinterest



2015. január 18., vasárnap

Koszorú kötött pulcsiból

Évek óta rakosgatom ezt a pulcsit, mert eredetileg párnát szerettem volna belőle csinálni, de valahogy a színe sosem ment ahhoz amihez passzintani szerettem volna. Ideiglenesen a  másodszorra is elszáradt borostyán koszorúk helyére raktam, még nem tudom, hogy mit kezdek velük, mert valahogy nem úgy sikerültek ahogy szerettem volna. Talán jobban ki kellett volna tömnöm őket, esetleg a középső kört kisebbre szabni..... még nem jöttem rá, hogy mitől lehetne kevésbé virágra emlékeztető a formája.

2014. december 20., szombat

Újabb karácsonyi dekoráció borostyánból és spatulából

Édesanyám vasárnap eljött és hozott magával hederát, hogy végre ki tudjam magam élni rendesen koszorú ügyben. Nagyon örültem, hogy eljött, pedig nagyon sokat kellett volna dolgoznia, de így tudtunk mézest is sütni és legalább egy kicsit nyugi volt a nagy hajtás előtt.
A hálóban lévő koszorúkat is le kellett cserélni, mert már eléggé kiment a színük, de a fő hangsúly most a konyhán volt. A gyógyszertárat is meglátogattam és újabb 2 doboz spatulát hoztam haza, természetesen az összeset elhasználtam. A meglévők mellé csináltam még három hópihét a hálóba és hatot a konyhába.

2014. december 3., szerda

Koszorú borostyánból

 Mivel elkapott a spatulaláz, így érthető, hogy a koszorúk alapja spatulából készült. Esküszöm, hogy csináltam volna fázisfotókat, de sajnos le volt merülve mind a négy elem amit a fényképezőgéphez szoktam használni. Egyenlőre három koszorút csináltam a hálószobába, de még készül majd a nappaliba és a konyhába is. Elfogyott a spatulám, a ragasztóm, ideje árubeszerzésre indulnom. Szinte hihetetlen, de az idén még csak a spatulákra költöttem 1200 Ft-ot, az összes többi hozzávalót a szekrényből túrtam, a hederát a szomszédból kaptam.

2014. december 1., hétfő

Óriás hópehely spatulából

Már vagy két éve el van mentve az a kép ahol nagyon megtetszett ez az óriás hópihe, de valahogy csak most szántam rá magam, hogy megcsináljam. Azt hittem, hogy nagy meló, de kiderült, hogy nagyon nem az. Egy óra alatt megcsináltam négyet, ebből kettő  a nappaliba került a kályha mellé, kettő pedig a hálószobába és annyira megtetszett, hogy szerintem itt nem is fogok megállni és az is biztos, hogy nem ragadok le a pihéknél, mert annyi jó ötletet találtam spatulából vagy jégkrémpálcikából. Én nem festettem le a spatulákat, nekem így natúran is nagyon tetszik, viszont ha egy kis színt szeretnék akkor inkább pácolnék.

2014. november 28., péntek

Idei kreálmányok I.

Készült már rengeteg girland, jutott minden helyiségbe -igen,  még oda is -,öt díszpárna huzat, függöny a fürdőbe és egy elfuserált falvédő. A komód és az állólámpa is kapott egy kis extrát. Nem mondom, hogy túl termékeny voltam, de azért elég sokat haladtam és a kipakolás is sok időt vett igénybe, az agyalás meg még többet, hogy mit hova rakjak, mit készítsek még. Tündérbogyó imádja nézni ahogy varrok természetesen tisztes távolból és közben narrátort játszik.



2014. április 10., csütörtök

2014. február 14., péntek

Hálószoba: 8. rész: Fuccs a fekete-fehér koncepciónak....




Na ezért nem csinálok előtte1, közben sok utána1 képet!


Megcsináltam ezt a képet - no nem a fentit, hanem a lentit- , lefestettem a keretet, minden flottul ment, kevés idő alatt nagy eredmény. Jól nézett ki az übervastag fekete keretben, erre Apa azt mondta, hogyha felrakom a falra akkor már tuti úgy fogunk kinézni, mint egy ravatalozó. ÉS ki szeretne egy ravatalozóban aludni? HÁT SENKI aki él...

2014. február 9., vasárnap

2014. január 10., péntek

2013 Karácsony

Valószínűleg ? ez lesz az utolsó bejegyzés a jelenből, mert szeretném a ház történetét végre felgöngyölíteni, nem hagy nyugodni, hogy félbehagytam.

A szülinap egy elő karácsony is volt. Jókat ettünk, jól elfáradtunk, majd kezdtük  előröl. Igazából már októberben elkezdem  a párnákat, díszeket csinálni, hogy készen legyek velük még a szülinap előtt, mert tudtam, hogy utána nem lesz rá idő.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...