A következő címkéjű bejegyzések mutatása: borostyán. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: borostyán. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. december 20., szombat

Újabb karácsonyi dekoráció borostyánból és spatulából

Édesanyám vasárnap eljött és hozott magával hederát, hogy végre ki tudjam magam élni rendesen koszorú ügyben. Nagyon örültem, hogy eljött, pedig nagyon sokat kellett volna dolgoznia, de így tudtunk mézest is sütni és legalább egy kicsit nyugi volt a nagy hajtás előtt.
A hálóban lévő koszorúkat is le kellett cserélni, mert már eléggé kiment a színük, de a fő hangsúly most a konyhán volt. A gyógyszertárat is meglátogattam és újabb 2 doboz spatulát hoztam haza, természetesen az összeset elhasználtam. A meglévők mellé csináltam még három hópihét a hálóba és hatot a konyhába.

2014. december 3., szerda

Nekem tetsző karácsonyi koszorúk

Jelige: Egyszerű, de nagyszerű. Nekem ezek jönnek be, szerintem nem kell túldíszíteni. Annyi apróságból és nagyságból áll össze a karácsonyi dekoráció és ha minden apróság vagy nagyság agyon lenne pakolva egy csomó cukisággal akkor az számomra már inkább nyomasztóbb lenne, mint ünnepélyes.

Nagyon tetszenek az étkezőasztal fölé belógatott koszorúk, remélem, megérem, hogy egyszer nekünk is lesz ilyen.

Alapanyag lehet: fenyő, tiszafa, borostyán, japán lonc, buxus, thuja vagy bármely örökzöldünk a sütin és a különböző textúrájú anyagokon kívül.

Képek forrása: Pinterest

Koszorú borostyánból

 Mivel elkapott a spatulaláz, így érthető, hogy a koszorúk alapja spatulából készült. Esküszöm, hogy csináltam volna fázisfotókat, de sajnos le volt merülve mind a négy elem amit a fényképezőgéphez szoktam használni. Egyenlőre három koszorút csináltam a hálószobába, de még készül majd a nappaliba és a konyhába is. Elfogyott a spatulám, a ragasztóm, ideje árubeszerzésre indulnom. Szinte hihetetlen, de az idén még csak a spatulákra költöttem 1200 Ft-ot, az összes többi hozzávalót a szekrényből túrtam, a hederát a szomszédból kaptam.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...