2014. január 22., szerda

Ötödik hét


Ne gondold, hogy az előző bejegyzések elnagyoltak, csak nem nagyon tudtam még az alábbi pár szón kívül hozzáfűzni oldalakon keresztül: csiszoltunk, szívtunk, anyáztunk, csikszoltunk, szívtunk anyáztunk, csiszoltunk, ettünk, csiszoltunk, szívtunk anyáztunk, néha kimentünk az udvarra, mert már nem kaptunk levegőt. ÉÉS egyébként is az agyam elég sok negatív emléket kitörölt. ÉÉS kár, hogy Endi Vajna nem rendez zombi filmeket, mert mi tuti befutók lettünk volna a főszerepre és szerintem az aranyra is simán jelöltek volna az élethű alakításunk miatt. Hát ezért sem tudok mindent visszaidézni az utolsó pillanatig. De ez a hét sorsdöntő volt, mert már éreztük, hogy nagyon közel van, hogy mi visszaköltözzünk.

Esetleg, ha valakit érdekel , akkor megerőltetem magam részletügyileg, vagy ha valamelyik munkafázis érdekli, mert ő is olyasmiben gondolkozik, akkor szívesen részletezem.

Iszonyatosan felgyorsultak az események amiket nagyon nem bántuk, ugyanis már nagyon elegünk volt a vasalódeszka-gardróbból, meg egyébként is szerettünk volna már újra belakni a házat és már utalásokat is kaptunk boltvezetóuncsitesó dagadtvoltférjétől, hogy jó lenne, ha karácsony előtt elhúznánk tőlük. Boltvezetőuncsitesó természetesen nem bánta volna, ha maradunk. Nem is értette, hogy szeretett férje épp a szeretet ünnepén akar minket kirúgni ilyen-olyan indokkal (pl. takarítók jönnek a házat kicsiccsázni és a dolgaink útban vannak ....)
Ráadásul ő egyébkéntis Egyiptomban bulikázott a haverkáival karácsony előtt, miközben boltvezetőuncsitesó kidolgozta a belét a boltban.
Karácsony előtt voltunk Másfél - két héttel, csakhogy időben képben legyetek.
Sikerült kivennem szabadnapot, meg cserélgettem is, így a hétfői napom szabad volt, mert jött egy kedves ismerős akinek festő-kőműves brigádja van a gipszkartont glettelni, meg falat húzni a háztartási és a fürdőszoba közé, mert a padlásfeljárót teljesen el kellett bontani.

Különálló, mégis ide vágó gondolat: Apát este megkérem, hogy szkennelje be a saját készítésű már-már gyerekrajznak tűnő kezdetleges -félve írom le a szót- alaprajzomat. (ha kiemeled akkor látszik -legkedvencebb blogomról vettem ezt a fogást. Amikor rossz kedvem van elolvasok egy bejegyzést a megjegyzésekkel együtt és egyből térdcsapkodásba megy át a mélabús hangulat) "Szerencsése" nincs túl nagy olvasóközönségem, így nem csapnak rá a lakber. nénik a kezdetlegességemre. Ezt most nem azért írtam, mert nem szeretném, hogy legyen, hanem ez az igazság.

 Kaptunk is, meg vettünk is rengeteg mészfestéket, így én meg nekiálltam a konyha festésének.
Mészfesték melletti érvek: fertőtlenít, csak fehérben gondolkoztunk minden helyiségben, olcsó és ha utólag javítani kell is jó vele dolgozni, no meg a tisztasági festés sem olyan macerás, mint a diszperzittel (tapasztalat). Hozzáteszem, minden helyiséget úgy kellett kartonozni, glettelni, festeni, hogy a közepén bútor volt. Amikor az önkormányzathoz a bútorok el lettek víve ezeket nem volt idő szétszedni és mivel nem fértek ki az ajtón így a helyiségekben maradtak összetolva, élére állítva -már amit lehetett- , lefóliázva. ((a matracot azért kimenekítettük, csak olyan dolgok maradtak amiket le lehetett mosni.))
Hálószoba felszereltsége: Malm ágy, gardrób, komód, sarok íróasztal (olyan mérnökiirodáshatalmasméretű)
Konyha: konyhabútor + egy régi tálaló
Dolgozó/játszó/ szoba: 1 db óriás szekrény: 270x60x220 CENTIBEN !!!! írtam, iszonyat sok helyet foglalt, + egy óriás sarok íróasztal + 2 db könyvespolc, darabonként 120 cm széles.
Na, ki próbál meg menyót festeni hajtépés nélkül? Ide-oda taszigáltuk őket menet közben, de a mai napig marha jól bírják, stabilak, úgyhogy az Ikea nálunk kiállta a tűzpróbát is, szóval a közeljövőben ha lesz pénzünk bútorra és egyéb kiegészítőre azt ott fogjuk továbbra is megvásárolni.
Remélem, ezért sem kapok dorgáló szavakat, nekünk tetszenek az ott kapható termékek, már bizonyítottak is és attól még nem lesz egysíkú a lakás, mert egy helyről van az összes bútor megvéve. No meg egyébként sincs se kedvem, se időm arra, hogy lekoptassam a lábam a nézelődés közepette.
Itthonról az apróságokat ki szoktam nézni, Apa kap egy listát amikor arra jár cikkszámostul és anyázások közepette megveszi nekem amit szeretnék + 2x annyi mást -na ez azért túlzás- amit Ő szeretne, pedig mindig hangsúlyozza, hogy nagyon utál az Ikeába járni.

A nappalink bútormentes volt, így ott tároltunk minden szerszámot, festéket, eszközt.

A fiúk megcsinálták a háló glettelésének nagy részét, felfalazták a tátongó űrt. Én a konyhát áthengereltem mindenhol mészfestékkel + a 2 szoba diszperzites lesz, részben, a glettelés miatt, meg a kapott festék miatt, így azt falfixeztem. Először nagyon csalódott voltam a konyhával kapcsolatban (idáig csak diszperzittel festettem), mert úgy nézett ki, hogy nem csináltam semmit, de ahogy kezdett száradni a fal úgy kezdett fehéredni is.
Mivel elég autentikus maradt a munkafelület így számítottam rá, hogy ezt a mozdulatsort nem 1x kell megismételni....



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...