
Heti körkép sok képpel, kevés dumával. Nagyon boldog és elégedett vagyok, mert sehol nincs gaz, a fű levágva, lehet kávézás közben, pokrócon fetrengve vagy gyerekszéken kuporogva csodálni a kertet. Eddigi itt töltött éveink során inkább szégyen volt ez a kert, de mára büszkeséggé növesztette az a sok munka ami benne van. Ideje lenne szert tenni pár felnőtt ember méretű ülőalkalmatosságra és asztalra, mert a hozzánk érkezőket jó lenne a kertben fogadni és marasztalni. Magamat is úgy kell berugdosni a házba, amit mostanában elintézek egy gyors portörléssel, porszívózással és felmosással, úgyhogy ideje egy rendrakós nagytakarításnak, de valahogy nem visz rá a lélek. Reggelente elkezdtem korán kelni (5 körül), mert a tavalyi 6 késeinek bizonyult, mert amire megkávéztam és magamhoz tértem addigra Tündérbogyó is felkelt. Igazából már csak a látványért is megéri felkelni, mert csodaszép és nagyon jó érzés, hogy amire Tündérbogyó felkel addigra az agyzakatolós munkák már kész vannak, így még többet tudunk játszani, tanulni, arról nem is beszélve, hogy tavaly szétaszalódtam a napon és a vége felé már nagyon nem akaródzott kimenni dolgozni. Nagyon felemelő érzés, hogy nincs feltorlódva sok halaszthatatlan tennivaló. Persze most is kapásból fel tudnék sorolni pár apróságot amit meg kellene csinálni, de azok tényleg csak esztétikai apróságok. Jöjjenek a fényes képek.