2015. augusztus 23., vasárnap

Szétkaptam a konyhakertet

Már június környékén eltökéltem, hogy egy kicsit átvariálom, mert soknak találtam a kihasználatlan helyet. Az előző tervben csak három gyümifának jutott hely, most hatnak és valóra válik több álmom is ami után csak sóvárogtam, de azzal az indokkal vetettem el tavaly, hogy kicsi hozzá a konyhakert, aztán csak bepasszíroltam és nem vesztettem helyet, mert jobb lett a kert elrendezése. Lesz körforgó - környékünkön megszámlálhatatlan van-, közepén egy magastörzsű rózsával, rózsalugas, futtatók és levendula sövény az út mentén. Nem nagyon tetszettek a sövénnyel körbeültetett ágyások, de már az is nagyon tetszik, szóval azon is elméláztam már, hogy a négy nagy ágyást körbeültetem mondjuk levendula/macskamenta párossal, de nem lenne rossz saliból vagy más zöldségből sem, azt könnyebb átlépni. Saját képekkel nem tudok szolgálni, mert még mindig nem vettem másik kártyát, a telefonomat meg pénteken sikeresen összetörtem, de majd ha eszembe jut akkor Apáét lenyúlom amikor itthon van és lövök pár képet, addig is legyen elég  ez a sok gyönyörűség amit összegyűjtöttem.

Képek forrása: Pinterest

2015. augusztus 17., hétfő

Még egy kis beton...

A már meglévőkön kívül összegyűjtöttem pár trükkös és sok könnyen elkészíthető dekort betonból ami kintre, bentre egyaránt jó. Ezek kisebb tárgyak, szóval ezekhez az Estich beton nem jó a kis kavicskák miatt, viszont a falazóhabarcs remek és ebből is lehet előre bekevertet kapni, szintén 1200 Ft körül van a 40 kg-os zsák. Kartonból remek sablonok hajtogathatók könyvtámaszoknak, díszeknek, vázáknak. Már alig várom, hogy elmenjek a tüzépre!
Az almáshoz valahogy gyártanom kell egy sablont, az tetszik a legjobban. A készítőjének volt egy átlátszó műanyag almája és abba öntötte be a betont. Valószínűleg veszek egy műanyag almát, "kicsumázom", beleöntöm a habarcsot, beledugom a botot és ha megkötött akkor levágom róla.

Képek forrása: Pinterest

2015. augusztus 7., péntek

2015. augusztus 6., csütörtök

Dekoráció sörösdobozból

Nagyon szeretem a beszúrókat amiket a virágboltokban lehet kapni, csak éppen sosincs olyan amire pont szükségem lenne, vagy piszok drága, ezért úgy döntöttem, hogy csinálok magam. Gondolkodtam, hogy miből kellene megcsinálni, hogy bírja a kinti időjárást, ezért a sörösdobozra jutott a választásom. Bentre simán el lehet készíteni dekorgumiból. Igazából azért nem ezzel kezdtem, mert szerintem a nap hamar kiszívná a színét. 
Egy részét spryafestékkel fújtam le, másik felére pedig pöttyös műanyag csomagolót ragasztottam, majd egy kis részét hurkapálcára, a nagyját pedig drótra ragasztottam, mert azt lehet hajtogatni a szerint, hogy éppen mekkora virághoz szúrom.
Egy ideig csak a telefonommal fogok tudni képeket csinálni, mert a memóriakártyánk beadta az unalmast:(

2015. július 31., péntek

Kerti körkép - július vége

Nagyon rohan ez a nyár, nem értem, hova siet... mindkét esetben amikor 40 fok körüli volt a hőmérséklet pont akkor romlott el az idő amikor már észre sem vettük, hogy a nappaliban 28 fok, kint pedig 38 van tartósan. Napokig borús, esős volt az idő ami persze remek alkalom volt arra, hogy a kerti munkák nagy részét kevés verejtékkel elvégezzem....de ma végre kisütött a nap, úgyhogy egész alvóidő alatt kint süttettem magam nagy semmittevések közepette. Lett volna mit csinálni, de annyira jól esett ebben a jóidőben csak nézelődni, csodálni a fényeket és virágokat. A gépet reggel tudományosan megtakarítottam, de már megint nem vettem észre, hogy Tündérbogyó a fényképezés előtt megkaparintotta, így ismét maszateffektes képek következnek:)

2015. július 19., vasárnap

Tároló előtti placc csinosítása

Mivel az ólakat sem rendeltetésszerűen használjuk - állatok helyett ezazamaz és fa szokott bennük lenni és a házhoz, új garnitúrához nagyon közel van így egyértelmű, hogy nem árt egy kicsit kicsinosítani idén sem. Tavaly megfogadtam, hogy nem ölök sok-sok pénzt egynyári virágokba, ezt hellyel közzel megfogadtam, 8x70 Ft-ot költöttem egynyárira, a többi "dekort" a még erősödő palántáim és évelőim adják, az udvarról összeválogatott lomok (de jó, hogy tavaly elmaradt a lomtalanítás), no meg az apósomtól kapott használhatatlan létra. Még egy oldala rumlis, de az akkor feltűnő, ha valaki a konyhakert felől nézelődik, ami azért ritka, de itt is próbálunk még szépíteni, egyenlőre ennyire futotta. Arra egyébként kínosan szoktam ügyelni, hogy ne maradjon elől napokig semmi, mert ez egy olyan -nem is kis - része az udvarnak ami szinte mindenhonnan látszik. Természetesen ez és a garnitúra is vendégeink távozása után lett megvalósítva, de ezek nélkül is nagyon jól éreztük magunkat és nálunk már csak így mennek a dolgok.

Pofám leszakad

Mrs. Flex a minap kijött kommandózni amikor én éppen a füvet nyírtam és amikor megállítottam a fűnyírót -amit ő látott is-  akkor megkérdezte tőlem, hogy én nyírom a füvet? (Nem látszik?), majd panaszkodott, hogy annyira nagy hangzavar volt a nappaliban, hogy nem hallotta a tévét és kijött megnézni, hogy mégis mi lehet ez? Megőrülök. Ha minden alkalommal megkérdezném a férjét, hogy te zajongsz? akkor csak abból állna a napom, hogy a kerítéshez rohangálok. Mondjuk mostanában nagyon csend van amit élvezek is, köszönöm és értékelem! A történethez hozzátartozik, hogy egy kb 30 éves fűnyírónk van ami alap esetben a környék leghalkabb fűvágó eszköze, de elkaphattam valami kavicsot a pengével és olyan volt utána, mintha betonkeverővel nyírtam volna a füvet, de ez ilyen, másfél hetente tán el lehet hallgatni ahogy hangoskodok egy kicsit.

Amikor a kutya kertészkedni kezd 2. rész

Az elsőnél sírtam, meg sírtam, most már a megoldáson töröm a fejem. Pár praktikát kipróbáltam, bár elég keveset találtam, az összes nagyokos azt írja, hogy unatkozik és keveset mozog a kutya, szóval labdázzunk vele és töltsünk vele sok időt. Na ezekkel nem sokra mentem, ugyanis Töpike nem szeret labdázni és egyáltalán nem unatkozik, mert egész nap kint vagyunk vele, éjszaka tán nem fogom a kutyát szórakoztatni.

2015. július 17., péntek

Csúnyából elfogathatót - fémvázas szék tunning

Alcím: Kerti garnitúra 1200 Ft-ból - na, jól csinálom?:))) és ha anyagot is kellett volna venni akkor is 10e Ft alatt maradok.
Volt itthon 4 darab igen rusnya székünk amit jobb híján elő kellett venni amikor több vendég is érkezett hozzánk és kis híján lesült a pofámról a bőr, annyira csúnyák voltak. Idén a kertibútor vásárlás esélytelen, tehát a meglévőből kellett gazdálkodnom. Asztalunk akad egy pár, de normális szék csak 4 db van, az is a konyhában, szóval kintre is ki kellett valamit találnom. Egyébként kerti bútorból nálam a fehér elvileg szóba se jöhetne, mert nagyon magára vonzza a tekintetet, de vázat nem szerettem volna festeni, így csak fehér lett az első kerti szettünk amit a Jyskben méterben vásárolható műanyag izével tettem vízhatlanná.

Madárfürdő házilag fillérekből

Beüzemeltük a SunshineBirdSpat!!

Hozzávalók:
kb 70 cm szürke PVC cső (900 Ft 2m, fémfűrés a vágáshoz)
kb 30 cm öntapadós fólia(mintás, kb 200 Ft) 
1 zsák Estrich beton  (1140 Ft a 40 kg, 4 tálat csináltunk, Apa kb ugyanennyit elhasznált a terasthoz és még mindig maradt egy fél diszperzites vödör)
megfelelő nagyságú cserépalátét a  negatív forma kialakításához
vizes homok, fólia, falevelek (mi diót használtunk)                 1 lelkes segítség (az enyém 7 éves volt:))
kézkrém

Kerti körkép - Július közepe

Megnyitott a SunshineBirdSpa, a konyhakert kifeküdt és begazosodott, van ülőalkalmatosság a diófa alatt. Most sem leszek egy szóbetyár, de van sok kép.
Sajnos a vihar nálunk sem volt kegyes, az évelők a földön feküdtek, a diófának 2 nagy ága is rendesen megereszkedett. A vége minimum 50 centivel lentebb került, reméljük őszig kibírja és akkor egy kicsit lenyesünk belőle, hogy könnyítsünk az ágakon.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...