2014. február 28., péntek

A mumus 1. rész: jelenlegi dolgozó/játszó szoba, jövőbeli gyerekszoba

Erről a szobáról, a konyhával, fürdőszobában egyetemben még nem nagyon esett szó részletesebben. Közeli terveimben az szerepel, hogy végigmegyek most már az egész lakáson, a jelenlegi állapotot és álmainkat dokumentálva.

Ez az a szoba ahol csak addig van rend amíg megcsinálom. Túlzsúfolt, ide nyomunk be mindent aminek még nincs, vagy már nincs helye. Ráadásul itt szoktam teregetni is, olyankor kész labirintus, ahhoz, hogy leülj a számítógép elé, vagy kinyisd a szekrényajtót, tuti, hogy 3 dolgot arrébb kell tegyél és ez egy idő után marha unalmas.

2014. február 27., csütörtök

Nappali 3. rész: Álmaink, vágyaink


Kandalló:

Mindenféleképpen fehér lesz, beépített fatárolóval, bal oldalán paddal,  fölé nagyon szeretnék egy lapos TV-t, mert a mostani ormótlan nagy kocka azért van ott ahol, mert máshová nem tudjuk rakni.

A kandalló fatároló része a  kémény elé kerülne, mert a takarítónyílás miatt nem lehet beépíteni, nem sokat kellett keresgélnem a Pintin, hogy megtaláljam ezeket a képeket. Nem is keresgéltem tovább, mert csak elbizonytalanodnék, meg cifrázni nem nagyon tudnánk, mert nem bálterem nagyságú a nappalink és szerintem ide nem nagyon illene egy óriáspárkányos monstrum.

Nappali 2. rész: Az otthon melege

Az ajándékba kapott kandallóbetét megsürgeti a nappali kicsinosítását is amit nagyon, de nagyon várok.
A legfőbb szempont, hogy baba és családbarát legyen, mert tavasztól őszig szinte az egész napunkat itt töltjük amikor itthon vagyunk.
Hogy milyen beépítést gondolunk a kandallóval kapcsolatban arról majd a következő bejegyzésben részletezem, illetve a nappalival kapcsolatos terveinket is, ezekben a képekben a hangulat a lényeg. Nem nagyon keresgéltem, ezek voltak itthon, ezért nincs tengernyi kép felvonultatva ebben a bejegyzésben.

2014. február 26., szerda

Nappali: 1. rész: Jelenleg így nézünk mi ki.


A legnagyobb baj a nappalinknak az, hogy az egyik fele túlzsúfolt, a másik fele szinte kihasználatlan. Olyan hatást kelt, mint a nem egyenletesen megrakodott uszály. Valahogy jó lenne kiegyenlíteni, remélhetőleg, ha a kandalló beépítésre kerül, akkor majd egyenesbe tudjuk pakolni az uszályunkat.

 Nap süt, kék az ég......

2014. február 18., kedd

Hálószoba 9. rész: Lepelcsere




Nem hagyott nyugodni, ez a lepel kérdés, Apósommal hozattam fél méter fekete anyagot a méteráruból szombaton, éjszaka meg is festettem -vagyis hát ez nem festés volt, fülpucival csináltam a pöttyöket- , varrtam rá ezüst és krémszínű szatént a szélére.  5 órát melóztam vele összesen.

Családi viszonyok változása Apai ágon


Először azt hitem, hogy apósom megvilágosult, nem tudtam mire véli sűrű látogatásait. Először úgy volt, hogy újasszony kórházban van, jött egy hónappal ezelőtt szombaton egy halom élelemmel és megkért, hogy főzzek neki, mert szeretne végre főtt ételt enni. Tud főzni, de jobban esik a más főztje. Ok. Főztem 2 kondér gulást, annyi húst hozott.
Majd jött következő szombat, következő szombat, következő szombat.....Ugyanúgy hozta az alapanyagot, én főztem, Ő a Tündérkénket pesztrálta, Apa meg Papa vezényletével barkácsolt.

2014. február 14., péntek

Hálószoba: 8. rész: Fuccs a fekete-fehér koncepciónak....




Na ezért nem csinálok előtte1, közben sok utána1 képet!


Megcsináltam ezt a képet - no nem a fentit, hanem a lentit- , lefestettem a keretet, minden flottul ment, kevés idő alatt nagy eredmény. Jól nézett ki az übervastag fekete keretben, erre Apa azt mondta, hogyha felrakom a falra akkor már tuti úgy fogunk kinézni, mint egy ravatalozó. ÉS ki szeretne egy ravatalozóban aludni? HÁT SENKI aki él...

Festéssel kapcsolatos tapasztalataim

Annak idején nagy bátorsággal vetettem bele magam a textilfestésbe, mert úgy voltam vele, hogy nagy és ükanyáinkak sem volt diplomájuk hímzésből, bútorfestésből, mégis annyi gyönyörűséget tudtak alkotni. Akkor én miért ne tudnék??
Leginkább a textilfestésről fogok most írni, hogy mivel dolgozom, melyek azok az anyagok amik  nekem személy szerint bejöttek. Mit mivel hogyan fessünk textilre?

2014. február 9., vasárnap

2014. február 7., péntek

Hálószoba 6. rész: képtartó

Az ágy és a kiságy fölé ilyen képtartót szeretnék dájolni, már ki is találtam, hogy miből.
A mikor gipszkartonoztuk ahhoz kellett egy úgynevezett U profil, 4 méteres szálban lehet kapni. Állítólag van egy erősebb változata, arra már nem emlékszem, hogy mire való, de ha voltam a tüzépen, majd megírom. Szóval abból szeretnék Apával méretre vágatni, és felfúratni a falra, mert nem szeretnék 2700 Ft-ot kiadni egy 115 cm-es képtartóért, mert nekünk 3 db kellene. A színén még vacilálok, ezüst, fehér, vagy fekete lesz a végeredmény.

Egy kis kedvcsináló saját üvegek, mécsestartók, képek pingálásához



Természetesen most csak feketében, fehérben, szürkében, ezüstben tudok gondolkodni:-)

Hálószoba 4. rész Fekete-fehér kiegészítők kreálása




A párnák után a komód tetejét szerettem volna kicsinosítani.

Fantasztikus minőségű képek következnek:
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...