2014. május 9., péntek

Tereprendezés 3. rész: fűszegély készítése bontott téglából, füvesítés, virágosítás

A hét elején csak gazoltam, csak gazoltam csak gazoltam a konyhakertben, marhára meguntam, így úgy döntöttem, hogy nekiesek a fűszegélynek, a negyedik gyógynövény szigetnek és társainak.



 Előtte:



Apával felástuk a negyedik gyógynövény sziget helyét és környékét, bejelöltünk, hogy hova ültessük  a meggyfát, majd kapával megcsináltam az irányvonalat és szépen bepakolgattam a féltéglákat, aztán egy hasonló műveletet hajtottam végre: 2:30-tól az izgi.


Miután kitáncoltam magam jött a nagy meló, felkapálni a régebben felásott részt és elgereblyézni. Estére végeztem, Apa egész nap foglalkozott Tündérével, ezért haladtam ilyen gyorsan. Amikor aludt akkor ketten csináltuk. Pancsi után pedig elszórtuk a fűgamot is a százszorszép maggal egyetemben. Persze vennem kellett még pár csomaggal.

Utána:


Elültettük az Édesapámtól kapott Pünkösdi rózsát is, a mai nap folyamán beültettem a teraszon lévő mini téglakertünket. Még nem teljesen így fog kinézni - azt a nagy hátsó (remélhetőleg Echinacea) virágot kiültetem, venni kell még pár színes egynyárit és élőben persze szebb is.:


A negyedik gyógynövény sziget még eléggé kopár, mert idén is próbálkozom  a magról vetéssel, de ha ez is úgy fog sikerülni mint a tavalyi akkor bedurcizok és többet nem teszek ilyet. Elég türelmetlen vagyok, lehet, hogy már azért se bújnak ki, mert napi 20x nézem meg, hogy mi a stájsz.
Szóval vetettem bele ánizst, köményt, majoránnát, sáfrányos szeklicét, törökszegfűt, hátról a kertből menekítettem előre egy muskotályzsályát, továbbá 2 menyecskeszemet ültettem bele.


JA!! A konténerünk olyan nehéz volt, hogy teljesen tönkre tette a kocsibeállót. :-( Olyan volt mint valami katasztrófafilm, ahogy gurultak a teherautó kerekei a betonkockák úgy hullámoztak. Konkrétan látszik a két keréknyom a betonyban, a kövek is széttörtek amikről levakartam a sarat. Há majdnem sírtam amikor ment el a konti és egyben nem hittem a szememnek.

Előtte: itt még szép egyenes a kapu előtti rész


Utána: itten meg má árok van. :-( és kutyafül :-)


Van ez így. Nem tehet róla senki. Dehogynem! Aki a kapubejárót csinálta, na az tehet róla! Muszáj velünk mindig történni valaminek?

Még egy kis rózsa a nem lehet megunni kategóriából bibóktöbb nyílása:


A hátsó fás rész is remekül alakul, már csak 1 kis kupac van a törzseken kívül amik egyébként már fel lettek bakolva (nem, nem fáztam meg), szóval Apa elég jól nyomja. Biztos Ő is indulni akar idén a barkácsvébén :-)

Még egy kép a mai bejegyzés főszereplőjéről:



bekerülési érték:

tégla: 0 Ft
fűmag: 2000 Ft
egyéb magok: 500 Ft
munkadíj: 0 Ft

4 megjegyzés:

  1. Bocsi Mesi!!! Véletlenül kitöröltem a megjegyzésed!! Egyre bénább leszek.
    A törökszegfűt dísznek szeretném, de most már megnézem, hogy jó-é valamire.
    A rózsának az egész utcában lehet érezni az illatát. Lassan neki kell álljak metszeni, az lesz a tuti:-)
    Még1x bocsika!

    VálaszTörlés
  2. Alakultok-alakultok!
    Én a helyetekben felszedném a betonkockákat a kapu előtt, oszt rendes kavics, vagy törmelék alapozás után raknám le újra. Akkor többé nem fog megsüllyedni. Elvileg.

    VálaszTörlés
  3. Ja, nem betonkocka, hanem lap... :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...