2015. november 27., péntek

Fényes papírkarácsony

Tavaly egy kicsit túlhúztam a pirosat és megmondom őszintén alig vártam, hogy vége legyen az ünnepeknek és megszabaduljak a dekorációtól, legalábbis egy részétől. Ezért úgy döntöttem, hogy idén sokkal kevesebb lesz a piros és egy ideig azon is elgondolkoztam, hogy csak fehér, szürke és natúr lesz minden. Akkor vetettem el ezt az ötletet amikor végig gondoltam, hogy mennyi új díszt kellene készítenem csak azért, mert tavaly túlzásokba estem, ezért egy keveset becsempésztem a tavalyiból. Megmaradtak a háromszög textil girlandok, pár kockás piros kockás párnahuzat, de a többi piros textil ment vissza a dobozba.

Az idei dekoráció alapja a papír és a fények. Az Ikeában vettem egy csomag papírtányért, egy csomag szép szalvétát és két csomag papír dobozkát ami eredetileg sütisütés kelléke, de annyira szép, hogy nem tudnám magamat rászánni az eredetileg nekik szánt felhasználásra. 
A papírtányérból került falra, polcra, asztalra, a szalvétával a kaspókat, vázákat és ledes gyertyákat dobtam fel.






A dekoráció második fő pillére a nyomtatott táblafestékes képek amiket a pinteresten vadásztam és kinyomtattam műszaki rajzlapra. Egyébként minden dekorációs képet rajzlapra szoktam nyomtatni, mert a színek sokkal teltebbek és nem hullámosodik meg a lap a sok festéktől és kinézetre sem gagyi ami nem egy hátrány. A sok-sok kinyomtatott képnek a szélét megigazítottam, volt hogy rajta hagytam a fehér csíkot, volt, hogy levágtam és egy hozzá méretre igazított kartonra ragasztottam kétoldalú ragasztóval. Így nem kellett tízezreket képkeretre költeni és a falat sem kell hozzá kicsipkézni, mert kétoldalú ragasztóval simán fel lehet rakni a falra. Kétoldalú ragasztóból olyat érdemes venni e célra ami nagyon vékony, mert akkor nem fog kidomborodni a kép négy sarka ahol rögzítettük, viszont erről elég macerás leszedni a hátulját, de egy szemöldökcsipesszel hamar és könnyen megy ez is.






A párnahuzatokat sem spiráztam túl. 




A nappaliba már csak az ablakokba megálmodott és megvilágított téli falu sziluettek hiányoznak, mert még nem találtam rá a megfelelőre, valószínűleg ezt magamnak kell megrajzolnom összeollózva a kigyűjtött képeket. A helyi virágboltban lehet kapni elemmel működő led világítást, van 10-es és 20-as is elég baráti áron. Ez van a komódon, varrógépen és a képtartón is. Tervezek még venni belőle, mert nagyon jó hangulatot csinál és lehet kapni ledes mécseseket is, csak abból még nem kaptam.

Összességében nagyon kellemes lett az összkép, nekem olyan nyugalmat árasztó és ha vége a karácsonynak akkor egyszerűen, a kockás anygok lecserélésével át lehet alakítani téli dekorrá.

Táblafestékes képeket így keressetek a gugliban vagy a pinteresten:

christmas chalkboard art
vagy
christmas chalkboard printables

Az őzikés párna a F&F Home, a többi Ikeás. Ezekkel a termékekkel dolgoztam:


Van idén is karácsonyi méteráru az Ikeában, csak a honlapon nincs fent. Fekete fehér szarvasos. Ebből a komód ajtajára került:



Végezetül pár kép, hogy mi hol van a nappalin belül:


A kályha melleti fal még dekorért kiált, de nem tudtam még kitalálni, hogy mit is rakjak ide. Tavaly itt voltak a spatula hópihék, de a bepakolt tégla miatt nem férnek el. Azt tudom, hogy képet semmiképp nem szeretnék, valami különlegesebbre, látványosabbra vágyom.

7 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett minden - kedvencem a régi varrógép-asztalka, de az összkép is szuper. És jó az a natur tégla is a kályha mögött :-) Ügyes vagy :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! A tégla a kandallóhoz kapott samott. Rakosgattuk ide-oda az udvaron, aztán tavaly behoztuk, mert már szétégett a vakolat a kályha mögött a nagy melegtől és hasznos is, mert ahogy fűtök felmelegszik és a nappaliban még akkor is melegebb van amikor nincs begyújtva, pedig elég hideg volt gázzal, mert csak két kis radiátor van.
      Nekem a képtartó a kedvencem.. talán.. de nem biztos, hogy tudnék konkrétat választani.

      Törlés
  2. Nagyon barátságos, meghitt lett az egész! Jó érzéked van hozzá! Szívesen elüldögélnék nálatok egy bögre forró teával:) További jó készülődést!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, ennek igazán örülök! Forralt bor teával?

      Törlés
  3. A tavalyi karácsonyi dekoráció is nagyon klassz lett, de ez az idei felülmúlja! Nekem a nyomtatott képeid a kedvenceim, de a konyhai tányértartó is nagyon hangulatos a kis piros díszekkel. Szerintem ennyi piros pont elég, ez így nagyon el lett találva. A kandallós falon szerintem jól mutatna egy borostyán koszorú - amilyeneket tavaly is készítettel - . Nekem most nagyon bejönnek az olyan karácsonyi enteriőrök, ahol minden csupa fehér, és rengeteg örökzöld van + egy kell még egy kis csillogás. És hóóó, úgy vágyom már egy fehér karácsony után! Én a Lidl-ben vettem ilyen elemes izzókat 990 Ft-ért, és 3 elem is volt hozzá pluszba. Nagyon szeretem, tavaly befőttes üvegbe raktam dekornak, úgy is nagyon mutatós.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Azok nekem is nagyon tetszenek. A nappalival az a bibi, hogy a kályha miatt minden idő előtt megadja magát, úgyhogy valami élettelen dologgal kéne leőrukkolnom. Fenyőfánk is csak normand lehet, az is 2 nap mulva csont szárazra kiszárad, de legalább nem potyog és arra is figyelnem kell, hogy könnyen takarítható legyen minden (vagy ne látszódjon rajta a por haha), mert az asztalon lévő fekete tálca 3 óra múlva úgy néz ki, mintha két hete nem lett volna letörölve. A porcicákat is naponta ki kell kergetni az összes sarokból.
      Csillogásnak a fényeket választottam, én is ennyiért vettem a huszast, de ebben nem volt elem:( én egy vázába tuszkoltam be az egyiket:)

      Törlés
  4. Én is a nyomtatott képekhez csatlakozom, az a kályha mögötti téglamegoldás nagyszerű ötlet, ha szükség hozta is.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...