2014. november 27., csütörtök

Jelentés

Elég eseménydús heteken vagyunk túl, ismét egy kis betekintés következik rumlis életünkbe. 

1. Múlt héten egy pöttyet benéztem a naptárt és azt hittem, hogy múlt vasárnap már Advent első vasárnapja van, ezért csütörtökön és pénteken kiraktam a dekorációk nagy részét. Egyedül az tűnt fel, hogy a faluban gyanúsan antikarácsony hangulat van, semmi karácsonyfa, semmi fényfüzér, a boltokban még csak a tavalyi karácsonyi kínálat van, már ami megmaradt belőle. Van ennek előnye is, mert legalább látom, hogy mi az amit még csinálni/varrni, esetleg venni kellene.

2. Tündérbogyóval varró üzemmódba kapcsoltunk. Készült rengeteg girland, pár párnahuzat, balul sikerült falvédő amit még gőzöm nincs, hogy mire fogok lecserélni, vagyis van, csak alapanyagom nincs hozzá. Tervben van még sok textil karácsonyfa dísz, mert döntő többségét felaggattam, edényfogó, Tündérbogyónak saját karácsonyfa díszekkel (itt lehet, hogy csalni fogok)....

3. Múlt héten beugrottam a turiba és mit hoztam haza? Na mit? Egy vacsi új Alvine Kvist dupla paplanra való huzatot és egy párnahuzatot amiről már egy ideje álmodoztam. Most ez az álom egy ezresért valóra vált tíz helyett. A párnahuzat duplázását hamar megoldottam. Szétbontottam, kettévágtam, majd fehér anyagból csináltam neki hátulját.

4. A fényképező megjavult magától.

5. Azért akadt üröm az örömben rendesen, mert ugyanezen a napon annyira ügyes voltam, hogy sütés után sikerült beborítanom a csillivillire sikamikált sütőbe bő egy liter forró olajat.... Letörött annak a mocsok serpenyőnek a füle miközben raktam volna be a sütőbe kihűlni, hogy aztán leszűrjem.... Már nem kell leszűrnöm. Ez volt szombaton, vasárnap pedig 3 percre mentem ki a konyhából főzés közben és sikeresen belefuttattam a brokkolikrém levest az új olajba, szóval azt hiszem, hogy ennyit a tiszta konyháról.  A sütő még az előző napot sem heverte ki, ugyanis még mindig csöpögött ki az olaj onnan ahol nem lehet szétszedni, beindítani még azóta sem mertem, mert nagy a valószínűsége, hogy a fűtőszálak is kaptak egy kis olajzást. Majd jött a hétfő és ezek szerint a konyha még nem kapott eleget... Beszáradt a cipőkrém nyomós kis izéje és gondoltam, hogy megszerelem, mert már máskor sikerült ismét működésre bírni. Addig addig küzdöttem vele míg a ragasztás meg nem adta magát, a fél tubus fekete cipőkrém pedig beterítette a mosogatót, a csempét, a mosatlant, az elmosott edényeket, poharakat, a falat, a fűszeres üvegcséimet, a gázt, a kávéfőzőt, a tejforralót, a pultot és még az Atyaúristent is....Kibírtam az összeset röhögés és sírás(!) nélkül is, tiszta hős vagyok.

6. Tündérogyó is ad rendesen mostanában a háznak... Rajzolt már pár ezer darab kiskutyát a falra, hiába kérem könyörögve, hogy ne tegye és van egy új hobbija is ami abban merül ki, hogy hogyan lehet minél több helyen eldugni a körberágott almának a héját. Levesz napi 3 almát a pultról, elfut vele és elkezdi csócsálni, majd a héját ide pakolja, meg oda, meg amoda, de a legszimpatikusabb hely számára a karácsonyi asztalterítővel fedett dohányzóasztal és a kanapé, no meg a föld, de találtam már almahéjat a játékos dobozában, a kosaramban, a szekrényben lévő lábosban szépen födővel visszatakarva.... Azt nem értem, hogy hogy lehet ennyire gyors, hogy  nem veszem észre, mert én hülye meg rohangálok utána a műanyag tányérkával, hogy abba rakja, ha már kiköpi.... aztán anya összesszed minennhonnan almahéj amíg Tündérbogyó narrátort játszik és ha anya végzett akkor Pocika egy laza mozdulattal a földre borítja az egészet és mutatja, hogy jó lenne összeszedni....még van pár hajmeresztő hobbija ezeken kívül, de azok után legalább nem kell ennyit takarítanom.
Persze eszik más gyümölcsöt az almán kívül, de azt már nem merem kint hagyni, mert szíve szerint a reggelt egy jó nagy sweetie-vel kezdené, meg naranccsal, meg ami még a kosárban van/volt. Nagyon édes, mert leveszi és utána viszi a mosogatóhoz, mert tudja, hogy a héján nagyon sok püpüs dolog van és azt le kell mosni és csak utána lehet megpucolni.

7. Elég sok tervem van decemberre, remélem nagy részét sikerül véghez vinnem, természetesen mindenről számot adok, amint lesz idő a fényképezésre. A meglévőkről is csak azért nem írok most, mert még nem volt időm lefotografálni őket.

5 megjegyzés:

  1. Tényleg hős vagy! Falra rajzolás nálunk is sláger, az almalopással és héjköpködéssel együtt. Én már feladtam a harcot. Eldugom a gyümölcsöt, és meg is hámozom Bálintnak. Majd eszi jövőre héjastól.;)
    A konyhai szerencsétlenségekért részvétem, én tuti bőgtem volna. Vagy bedobtam volna 2 cent pálinkát, hogy vidáman kibírjam, ami még hátravan.:)
    Várom a folytatást. Már nem a romokat, hanem a kreatívokat. Második rókabőr elkészítve, mert odakint kopogós eső esett, a tömőanyagom meg elfogyott. Meg kell álmodjam, honnan tudok fenyőágakat lopni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A hámozott alma nálunk nem menő. Eleinte szerette, fel is csíkozhattam meg minden. Még mindig nem szedtem szét, gyűjtöm az energiát és a papírzsepi készletünk is eléggé minimumon van, úgyhogy nem kockáztatok.

      Törlés
  2. Nálunk a tej futott ki, beterítve a fél konyhát, befolyt a sütőbe stb. Összeszorítottam a fogam, nem szóltam semmit, mire Marci kisegített:
    - Anya, ilyenkor azt kell mondani, hogy basszus!
    Az uram nagyon kényes a falra, bútorra rajzolásra, már az első próbálkozásnál elmagyarázta Marcinak miért alkosson inkább papírra, ő pedig nyilvánvalóan ufó mert szót fogadott. Kíváncsi vagyok Lackóra :)
    Kérlek, majd fényképezz sokat, hadd lássam, mit nem fogok elkészíteni idén sem...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A tejkifutáson már hamar túlteszem magam, elég sűrűn elbambulok felette.... Mondjuk nekem nem tud lefutni, így csak a gáz tetejét és a rózsát kell fél óráig sikálni...
      De jó, hogy ilyen rendes ez a gyerek!!! A magyarázás megvolt, a megértés is, volt vagy 3-4 hónap szünet, nem rajzolt sehova, mutatta, hogy nem lehet, most meg tessék.... Varrni olyan egyszerű, miért nem próbálod meg? Akkora élmény.
      Mindenképpen sokat fogok fotózni, legfőképpen azért, mert 15:1 az állás a homályos képek javára. :-)

      Törlés
    2. Óh, de jókat döcögtem...Már bocsánat...Nekem ugyan már nincs pici gyerekem, így falrajzolós sztorim sem, ám az ez-meg-az kifutása, sütőbe, SPARHELTRE - nem is olyan ritkán, de előfordul. Sparheltőrülteknek üzenem, hogy az a kevéske meleg, amit ez a fűtőalkalmatosság gerjeszt, olyan pillanatok alatt a külvilágba kerül ablaknyitogatás, szellőztetés által, amint ráspriccel-kifut rá bárminemű élelmiszernek készülő katyvasz. Ha röpködnek a mínuszok, ez nagyon derűs történet tud lenni:))

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...