2014. október 15., szerda

Álom konyhakert - II. virágágyás

Felásva, félig beültetve. Azért félig, mert a virágok fele magról lesz. Annyira belelovaltam magam az ásásba, hogy a 15 négyzetméter helyett 20-at ástam fel. A szegélyeket még nem csináltam meg egyik ágyásnál sem, majd szántás után és ez volt az oka annak is, hogy tovább ássak, mert így a szomszéd bácsi könnyen le tudja rakni az ekét. Maga az ágyás 7 méter hosszú és 2,2 méter széles. Sok olyan virágot, fűfélét tudtam ide elrakni amit az első kertbe nem tudtam, mert nem volt hozzá elég helyem. Ilyen például a sudárzsálya, a nádtippan és az árvalányhaj.

Ez az ágyás a második számú álomkép egyenlőre részleges manifesztációja:  



 Nem jelöltem be, de pár helyre beszúrok még csillagfürtöt. A szimmetriát nem sikerült elhagyni egyik ágyásnál sem, de nekem így is nagyon fog tetszeni. A fűfélék majd tavasszal jönnek, de a helyükre valamit ki kell találnom, mert az idejét nem tudom, hogy mikor esett az eső és még mindig nedves volt a talaj. Valószínűleg valami kőzúzalékot keverek a földbe, hogy a vizet elvezesse. A fűféléken és a magról vetetteken kívül minden a helyére került.

Ezt a piros-fehér zsályát ismeri valaki?



Még holnapra is maradt még, mégpedig a málna második fele.


Előző részek:


Ok-Okozat
Tervek
Összefoglaló

4 megjegyzés:

  1. Hát nem sámli, ennyi négyzetmétert felásni. Példát kellene vegyek rólad és kiszambáznom ásni az évelőágyat vagy a rózsakertet vagy megcsinálni az őszi fokhagyma helyét, de úgy kipurcantam mostanra az utálatos házimunkával, hogy még nézelődni sem volt kedvem, pedig kisütött a nap, beázott a föld. Nem is tudom, miért itt fetrengek a gép előtt és leskelődöm nálad.;) Sok szép növényed van, nagyon várom, hogy a következő szezonban hogyan burjánzanak el, és töltik meg élettel a kertedet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ÓÓÓ nekem az ásáson kívül most más nem nagyon megy, túlságosan beleélem magam már megint... A házimunkát inkább ne is emlegesd. Annyi mindennel vagyok most e miatt kint is és bent is elmaradva, hogy felsorolni sem tudnám.

      A Burjánzást várom a legjobban, ezért güriztem egész nyáron, remélem, hogy lesz látszatja is!

      Én a nézelődés és a gépelőttfetrengés közben szoktam töltődni, mert sokszor annyi mindent kéne csinálni egyszerre, hogy inkább neki sem kezdek. Olyankor mindig lelkifurkám van, de aztán rájövök, hogy kellenek az ilyen napok, nem vagyunk robotok!

      Törlés
  2. Már megijedtem, hogy kimarad a díszgyertya, aztán láttam, hogy nem :)
    Azt hiszem, én lettem te, pár napja évelőkkel, kelek, fekszem, hajnalokig ülök a gép előtt és tervezek, megismerek, és olyan szavakat tanulok, hogy bugás lángvirág, kékszakáll meg tűzgyöngyvirág...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Búúúú :-) Remélem láttad a Szörny Rt-t :)

      Ugye milyen nehéz????

      Én most folyófúgyökértengerrel álmodom, ez nem annyira kellemes, inkább jöjjenek vissza a virágok. Kíváncsi vagyok, hogy hogy haladsz!
      Még az benne a szép, hogy amikor azt hiszed, hogy IGEN, EZ AZ, MEGCSINÁLTAM!!!, akkor jön valami váratlan esemény (egy kép, egy két lábon járó virág stb) és kezdesz minden majdnem előröl.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...