2014. október 18., szombat

Beszegve

Mégsem volt annyira vészes ez a tegnapi eső, mint gondoltam, délutánra még a napocska is kisütött egy picikét, ma meg egész délelőtt fújt a szél és száz ágra sütött a nap, így csicsiidőre művelhető volt a föld. Felástam a maradék málnást és megcsináltam a szegélyeket is. Elég sok téglát benyelt ez a kevéske rész, szinte alig maradt, így most már tényleg kell utánpótlásért menni. A málnánál vaciláltam egy keveset, mert nem szerettem volna ennyi téglát elhasználni, de így volt praktikusabb. Nem egy nagy ágyás lett, hanem mindkét sort körbekerítettem, mert így könnyebb lesz mulcsozni, elárasztani és ami a legjobb benne, hogy nem folyik szanaszét a víz (és a fenének van kedve állandóan kapálni azt a 150 centis sortávolságot - megsúgom, ez volt a döntő szempont).


Kapuban állva.

Kaputól balra.

Kaputól jobbra.

Meg van a kánnás feleshordó helye is. Pont a kapuval szemben lesz ahogy szerettem volna és még sok helyet sem fog foglalni. Itt lesz a málnánál, majd egy kicsit kanyarintok a téglákon és simán elfér a hordó is és én is. Úgy látszik, mániámmá vált pár dolog az idén:-) Főleg a megszerezhetetlen kategóriában.


A madzagos botomat nem találtam, így néhol olyan lett, mint az öhu, de akkor sem volt kedvem másikat csinálni. Miután felástam ezt a 26x3 méteres részt szépen elgereblyézem mindent és a fűhengerelővel végig hengereltem az összes utat és a téglák helyét. Természetesen nem találtam meg a kőműves lapátot sem, ami abban segített volna, hogy a téglák alatt egyenes legyen a talaj, de megoldottam azzal, hogy a téglákat egyenként beleigazgattam a földbe.

Az útra kulét, esetleg sódert szeretnék lépéskövekkel megspékelve, lemondtam a fűről, mert ahol sokat járunk ott még a gaz sem szokott kinőni, a fűnek valószínűleg esélye sem lenne.

Az eperágyásoknak egyenlőre nem merek nekikezdeni, mert eléggé gajjra vágtam a kezem, no meg a derekam is rendesen fáj és a hátam... de annyira jó, hogy idáig készen vagyok.

7 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki! Takaros lett, sokat számít látványban a szegély. Már én is nézegetem, hogy mennyiért kapok bontott téglát, a jövő héten rendezem, ha minden igaz ezt a részét a dolognak.
    A testrészeidet pedig egyáltalán nem csodálom, hogy tönkre vannak. Lazulj is a napsütésben, ásni télen is lehet. Legtöbbször.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó ötlet! A tavalyi télből kiindulva nem hinném, hogy a föld betonkeményre fagyásától tartani kell. A tüzelő ugyanúgy fogy, ezt viszont annyira nem értem.
      Lazulásként majd füvet nyírok és levelet gereblyézek Tündérbogyóval. Cirka 3 óra alatt össze is kapirgáljuk azt a mennyiséget amit én egyedül 15 perc alatt megcsinálok, de annyira édes ahogy ő is serénykedik azzal a hatalmas lombseprűvel. Már rászoktattam a talicskában fuvarozásra is, annó a nagypapám rengeteget fuvarozott a fóliasátrak között hol a tragacson, hol a talicskán és nagyon élveztem. ÉS sokkal jobban jártam, hogy benne csüccsézik, mert nem kell görnyedni mögötte, mert Ő szeretné tolni a talicskát....

      Törlés
    2. Ó, hát a rózsakertbe!:) De lehet, hogy felhasználom a sok samott téglát, mert csak "szemétnek" van az udvaron, mi nem mostanában építünk kemencét...
      Talicskázni a mókik is szeretnek, de már lassan csak kettesével férnek el. Nagyon élvezik, mindig idegenvezetővel kombinált metrovezetőt játszunk közben. Mondom, hogy jobbra mi, balra mi látható, hogy milyen állomás következik...

      Nálunk még nem kell levelet gyűjteni. Mi még átlépjük a fákat. :D

      Törlés
  2. Tök jó lett így, sokkal rendezettebb! nekem is van egy kevés bontott téglám (meg még lesz is) szóval lehet ellopom az ötletedet! Eddig csak Lédikét akadályozta meg a kerítésbontásban a tégla"fal", lehet hogy az új háznál már használhatom másra is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Vigyed nyugodtam!
      Jajj már nagyon csinálnám tovább! Apa kiszedte a tuskókat, a hétvégén jön egy adag lókaki, jövő hétre lesz bejárat is a kistraktornak, úgyhogy ha az idő is engedi akkor a jövő héten szántunk!!!

      Törlés
  3. http://dekoresmentha.blogspot.hu/2011/10/minden-kert-olyan-mint-muveloje.html Mikor megláttam rád gondoltam!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...