2015. július 19., vasárnap

Tároló előtti placc csinosítása

Mivel az ólakat sem rendeltetésszerűen használjuk - állatok helyett ezazamaz és fa szokott bennük lenni és a házhoz, új garnitúrához nagyon közel van így egyértelmű, hogy nem árt egy kicsit kicsinosítani idén sem. Tavaly megfogadtam, hogy nem ölök sok-sok pénzt egynyári virágokba, ezt hellyel közzel megfogadtam, 8x70 Ft-ot költöttem egynyárira, a többi "dekort" a még erősödő palántáim és évelőim adják, az udvarról összeválogatott lomok (de jó, hogy tavaly elmaradt a lomtalanítás), no meg az apósomtól kapott használhatatlan létra. Még egy oldala rumlis, de az akkor feltűnő, ha valaki a konyhakert felől nézelődik, ami azért ritka, de itt is próbálunk még szépíteni, egyenlőre ennyire futotta. Arra egyébként kínosan szoktam ügyelni, hogy ne maradjon elől napokig semmi, mert ez egy olyan -nem is kis - része az udvarnak ami szinte mindenhonnan látszik. Természetesen ez és a garnitúra is vendégeink távozása után lett megvalósítva, de ezek nélkül is nagyon jól éreztük magunkat és nálunk már csak így mennek a dolgok.


Beépített könyvespolc is akad. Az éppen kidőlőfélben lévő tokot Apa gyorsan kiékelte és a kiselejtezett könyvek voltak éppen kéznél.

Balkán vagy Toszkán?:) Mindenki maga döntse el.
A létrán lévő virágok alatt nincsen alátét, tehát egymást locsolják, szóval ha valaki mást is szeretne kint tárolni egy hasonló berendezésen akkor annak erősen ajánlom az alátét használatát, mert így minden úszik locsoláskor.




Üröm az örömben... ígértem, hogy a csúnyát is megmutatom, hát tessék:
Ide még jön egy szép zöld kuka is:(
A terasz és az előtte lévő placc viszont elég csupasz, amit a konyhából kilökött olajradiátor szépsége sem tompít.... ideje lenne oda is megcsinláni egy csíkban az ágyást amibe csakis árnyéktűrő virágok jöhetnek, mert csak reggel kap egy kis fényt, viszont Töpike itt is nagyon szeret feküdni,mert ez egy hűs rész, szóval az előbbiekből okulva előbb kitalálom, hogy a kutyának is miként lenne szuper. Lehet, hogy inkább örökzöldek fognak ide kerülni, vagy bokrok és nem lágyszárúak. Nem tudom, mert a bokor ha törik akkor annak sok idő kell a regenerálódásra..., de ez még a jövő zenéje, mert a beton csík sincs még eltávolítva ami miatt nem is tudnék neki kezdeni.
Mondjuk inkább legyen ilyen üres mint rumlis, szóval nem elégedetlenkedek.

7 megjegyzés:

  1. Nekem tetszik! nekünk van két beton placc ( az egyik az esőviztároló teteje, a másik a kút teteje) , oda én is hasonló elrendezést tervezek...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Hirtelen ezt tudtam összedobni. Pár színes virág még jól jönne, de most ennyivel is megelégszem.

      Törlés
  2. Szép lett, tetszik. A terasz elé pár Hortenzia nem lenne jó?? Azok a virágok kifejezetten az árnyékot szeretik a napon nem is maradnak meg és óriási bokorrá nőnek, szép lenne nálatok szerintem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! De, én is gondoltam rá, az aljába jól mutatna az árnyékliliom (aminek a levelének fehér a széle). Nagyon csúnya az az alap, jó lenne minél hamarabb eltakarni...

      Törlés
    2. Ha meg eltakarom akkor meg a csúnya fal lesz a bajom:)) sose lesz vége:)))

      Törlés
  3. Helyes lett! Jól néz ki ez a létrás kompozíció! :)
    Csodatölcsér is jó lenne a terasz elé. Egynyári, elég magasra nő, nálunk árnyékban és napon is szépen fejlődik. Amíg nem találjátok ki mit szeretnétek, ideiglenes megoldásnak esetleg nem rossz és nagyon mutatós. Ha gondolod ősszel tudok küldeni magot:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! A szomszédból tavaly én is kaptam, meg venni is tudtam, de ott annyira kemény a föld, hogyha egyszer eljutok oda, hogy fel lesz csákányolva akkor már szeretném véglegesre beültetni.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...