2015. október 21., szerda

Majdnem kész teraszkorlát:)))

Nem gondoltam volna, hogy őszig kell várni erre a fontos dologra, de végre majdnem kész és nagyon örülök neki. Igaz, hogy már közel sem vagyunk annyit kint Tündérbogyóval -igazából úgy kell kiimádkozni az udvarra, de attól még nagyon jó, hogy van korlátunk, már nem kell attól paráznom, hogy gondol egyet, felpattan a motorra és nekiindul.. ugyanis az udvaron a teraszunkon van csak beton amin lehet száguldozni. Igazából ez volt a legfőbb indok. Egyébként még imádott nekifutásból a karomba is ugrani amit nem bírt abbahagyni és szerencse, hogy mással nem próbálta, mert nem biztos, hogy kapcsol akár Édesanyám, akár Apa, hogy  a gyerek azért rohan  fel a lépcsőn, majd az ember irányába, mert a nyakába akar ugrani... 
Szóval a faanyag a két kivágott fenyőfa manifesztációja amiket egyébként még Apa nagyapja ültetett, az oszlopok meg a régi locsolórendszer csöveiből ami meg az én nagyapámé volt.
A locsolócsövekhez Édesapám hozzáhegesztetett 6 fülecskét, 1 talpat, a tetejét is "becsinálták", majd lefestette matt feketére, a leszeletelt fenyőfát átküldette magassági gyalun, majd kapott egy réteg alapozót és 1 réteg dió színű pácot - amiből még kellene még egy, de még nem jutottam el odáig az eső miatt.
Khm... nem ártott volna lemosni őket, egyébként csak a vaku miatt látszik ennyire koszosnak oké?:)


Belülről:



Kívülről:



Egyre jobban kívánja ez a rész a virágot. A levélhalmok pedig Töpike miatt vannak, hogy ide feküdjön az ágyások helyett. Persze fekszik oda is, fene a dolgát.


Elég sokat kellett legózni, hogy melyik fa hova kerüljön. A család férfi tagjai tutira megbánták amikor szóltak, hogy nézzem, hogy jó, mert kb fele idő alatt végeztek volna ha nem vagyok kint az udvaron, de kint voltam és lemeóztam  majdnem az összeset és látszik, hogy melyik az a fa aminek a felrakásánál nem voltam ott. Igazából "csak" a deszkák elejére és végére kellett figyelni, hogy egymás mellé nagyjából azonos szélességűek kerüljenek, hogy valami folytonosságot alkossunk.
Ami még hiányzik az a két lépcső melletti korlát - ezekhez betonozni kell az alsó vasakat és egy kis rész maradt ki a futórózsánál, mert elfogyott a dűbel a talpacska rögzítéséhez:((((


ÉÉS szeretnék egy nagy virágládát a kis padocska helyére amibe már vettem egy Eden Rose futó rózsát, hogy ne a falat bámuljuk, ha leülünk az asztalhoz.


Mondjuk még az asztal végleges helye sincs meg, de ezen ráérek még tavaszig gondolkodni. A dizájnt már kitaláltam:) A székek és az asztal lábai feketék lesznek, az asztallapra veszek falazóhabarcsot és szépen besimítom vele. Minden sarokba szeretnék pár halom cserepes virágot, természetesen a cserepek és virágládák is feketék lennének, de azt még nem döntöttem el, hogy díszgyertyán kívül:) mit ültetek beléjük, továbbá egy padot szeretnék az árnyékos részre ahol régen az asztal volt (kb az ablak alatt):

Egyébként a színeken nem nagyon kellett sokat agyalni, mert Édesapámnak kimeríthetetlen raktárkészlete van festékekből, pláne ha dió színű lazúrról van szó:), fekete festéke is pont annyi volt mint kellett, csak korrózió gátló alapozót kellett vennie.

A nem is olyan régi fenyőfás bejegyzés miatt ingerem támadt egy akkor és most képsorozatra, remélem holnap is szépen fog sütni a nap, hogy sikerüljön lefényképezni amit szeretnék. 

14 megjegyzés:

  1. Egyre szebbek lesztek. Kérdezném, ha te kertelsz Tündérbogyó akkor alszik vagy körülötted játszik? A kutyák sajnos már csak ilyenek. Mi si most készülünk két fenyőt kivágni.Szívem szakad meg értük, rossz helyen vannak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük!
      Amikor alszik (másfél, két, nagyon ritkán 3 órát) és nem esik az eső akkor végig kint szoktam lenni a kertben, a dolgok döntő többsége akkor történik, amikor meg fent van akkor meg mindent együtt csinálunk/nánk, mert mindent ő szeretne csinálni, úgyhogy ilyenkor csak szöszölni szoktam.
      Vannak jobb pillanantok is, mert a kis szerszámaival van, hogy fél órákat el van mellettem, vagy nyulat masszíroz, vagy levest főz a kútnál a vödörben, vagy söpröget, de most jön az utolsó 2 őrlőfoga és ilyenkor könnyen kizökken abból amit csinál, eldob mindent és közli velem, hogy menjünk be és bújjunk be az ágyba.
      Hétvégén meg úgy intézem, hogy szombaton akár 3 féle ételt is főzök délelőtt, hogy vasárnap csak melegíteni kelljen, mert Apa általában szombaton is dolgozik és így a vasárnap nyugisabb. Vagy együtt csinálunk valamit, vagy ő Tündérbogyóval bohóckodik én meg kertelek.
      A mi fenyőfáink is rossz helyen voltak, de sokkal jobb az udvar nélkülük. Van fény, hely és korlát:) Eredetileg jurtaalapanyagnak hagytuk meg, a szerint lett annó összevágatva. Tényleg! Ha szeretnétek valamire felhasználni őket akkor minél gyorsabban keresni kell egy helyet ahol felszeletelik, mert ha háncsosan egészben marad akkor a fenyőből 2 év alatt nem sok marad. Édesapám így járt, még tüzelőnek sem volt jó. Kivágágsnál meg arra kell törekedni, hogy 2 méternél hosszabb darabok legyenek a vastagabb részek, mert pl. a mi gatterosunk az alatt nem vállalta a szeletelést, de ennek szerintem utána kell járni.

      Törlés
    2. Köszönöm a tanácsokat. Fény lesz, de a romantikus kert képe, látványa odalesz, emiatt fáj a szívem. Az új bejegyzésedhez, nálunk a csiga a nagy gond, szétrágtak mindent, így nem szalmázhatok, mulcsozhatok, azt szeretik a legjobban. Pedig télre a bokrok alját betakarom vele, aztán tavasszal győztem szétteregetni miattuk. vagy állandóan vadászni őket. Szépen megcsináltad a kertet!

      Törlés
    3. Elmondom neked, hogy nekem is ez volt a legnagyobb félelmem a két fa kivágásával kapcsolatban, mert azt a képet sosem felejtem el amikor először megpillantottam ezt az udvart. Nyár volt, iszonyú meleg és amikor bekanyarodtunk megláttam azt a kis alagutat amit a fenyőfákhoz hozzáhajlott diófa alkotott, amit annyira szerettem és nagy felüdülés volt a nagy hőségben egy ilyen helyre megérkezni és ezt nagyon nehéz volt elengedni. Szokták mondani, hogy az idők változnak. Akkor az az alagút volt a kert fő látványossága, az adta meg azt a kuckós, erdős hangulatát, de most sok más van helyette. Igaz egyik sem olyan wow, de majd idővel az lesz, szóval ne aggódj!

      Törlés
  2. Nagyon jó lett, megint az én ízlésemnek is dolgoztatok!:)És csak hogy tudd, én is árgus szemmel figyeltem volna a deszkák felhelyezését, hogy rendben legyen. Inkább lassabban, de azt úgy, ahogy már fejben készen van egy ideje. Adjuk meg a módját, ha már végre egyszer megvalósul egy terv. Főleg, ha ennyire látványos, meghatározó.

    'Eden'-ből mini lesz? Mert az csak 2 m, mondjuk nem tudom, lehet-e kapni nálunk. A rendes, az brutálisra megnő, bár a cserép biztos visszafogja. Itt jön a jó idő, lehet megint rendezkedni, festegetni, már nagyon várom, hogy mi is haladjunk tovább. Neked is jó munkát!

    VálaszTörlés
  3. http://pharmarosa.com/termek/futo-es-kuszo-rozsa-116/rozsato-webaruhaz-online-vasarlas-kerti-rozsa-rosa-eden-rose-Rosa%20Eden-Rose-Pierre-de-Ronsard-nagyviragu-rozsaszin-nyilaskor-feher-sziromfonak-nyilo-futo-rozsa
    Köszönjük: ) UGgye, hogy fontos?
    A padocska helyén elég nagy hely van, jó nagy ládát lehet neki építeni, inkább egy mini magaságyás lesz és a fal elé szeretnék rakni egy futtatót, de már azon is gondolkodtam, hogy a bejárti ajtót eltakarom valamivel, mert ezt 3 éve nem használjuk, eléggé kihűti a nappalit télen, így belülről be is hungaroceleztük és a rózsa futhatna amerre lát addig amíg nem lesz előszoba.

    VálaszTörlés
  4. Jól haladtok, szépek lesztek! Bár gondolom neked még sok ötlet lapul a tarsolyodban?:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük! Van:), csak ilyen nehézkesen haladunk,mert keret az nem nagyon van:(

      Törlés
  5. Annyira jó lett! És egyre jobb lesz! Nekünk még mindig nincsen teraszkorlátunk,pedig attól olyan jó kuckós lesz és biztonságosabb is. A mienk nincsen ilyen magasan,csak egy rész.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük:) A Ti teraszotok viszont fedett, jól emlékszem?Jó kis polikarbonátot el tudnék képzelni a miénk fölé is...

      Törlés
    2. Igen,fedett,amit nagyon szeretek, de már kitaláltam,hogy tetőablakokat kell tenni rá,mert nagyon besötétíti a lakást,vagy csak az én szemem rosszabb,vagy mindkettő?:)

      Törlés
    3. Pont ezért szeretenék egyszer polikarbonátot, mert akkor nagyon sötét lenne a nappaliban ha sima tető lenne rajta.

      Törlés
  6. De szép lett! Az anyagok átalakulása:) A fenyőfák továbbra is körülöttetek lesznek így. Nagyon hangulatos lesz ez a terasz! Szép időt és jó hétvégét:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük! Igen, és olyan jó! Akkor is úgy gondoltuk, hogy legyen értelme, hogyha már egészséges fákat kell kivágni.

      Nektek is kertes, pihis hétvégét!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...