Saját vetésű dália. Nagyon sok van belőle és az összes gyönyörű lett. |
szerdán, hogy össze kellene szednem a diót és füvet kellene nyírnom, de neeeeem, azért is szétszedtem az egyik ágyást a konyhakertben minek következménye az lett, hogy csütörtökön fél napig ázhattam az esőben, tocsoghattam a sárban, mert 4 gyerekkádnyi virág várta az új helyét....
ÉS nagyon kapkodnom kellene magam, mert a 3 nagy eperágyból még csak 1 van kész, igaz a másik kettő már fel van ásva, de az eprek még a régi helyükön és még egy ekkora virágágyást is meg kell csinálnom amint az idő engedi, mert az évelőknek nem lesz idejük felkészülni a télre.
A kerítés mentén a két szegélyből már csak az egynyáriak hiányoznak, szóval azok készen vannak idénre, a szőlőt átültettük, a rózsákat betelepítettem. Vettem két Swan Lake és egy Eden Rose kúszórózsát ami remélhetőleg folyamatosan virágozni fog. Egy SL és az ER a konyhakert kapujának két oldalára ment, a másik SL pedig hátra a málnához jobb oldalra és elültettem egy fehér nyári orgonát a kapuval szemben ami remek hátteret nyújt majd a körforgóban lévő halvány sárga magastörzsű rózsának és egyben a szomszéd komposztálóját is eltakartja, mert jelenleg az a fókuszpont a kertben:)))
Szóval ha itt állunk akkor a balunkon az Eden Rose, jobbunkon a Swan Lake, szemben a nyári orgona, és az út végén pedig ismét egy SL. |
Idén már nem gyártok hozzá futtatót, minek rohadjon a télen, majd tavasszal.
Az ominózus dagonyaágyás visszavágás előtt:
és után már ami látszik ezekből a maszatmobilos képekből... kezd unalmas lenni, hogy még mindig nincs SD kártyám. Pedig már hányszor voltam a nyomorult tecsóban....
Előtte a kész eperágyás. |
A szőlőkereszt közepe:
Mögötte lesz a fűszeres ágyás. |
és végül a kapu balja és jobbja:
Az első futórózsa viszont kapott egy kis támasztékot, mert a lépcsőn már csak térdig hajolva lehetett feljönni. Volt itthon egy darab síkháló, azt gyorsan hozzádrótoztam a meglévő kerethez és már kész is lett a szökőkút forma amit annyira szeretek.
A hátsó rózsák nem látszódtak. |
Írtam már, hogy imádom és irigylem az energiádat, ahogy beleveted magad dolgokba?
VálaszTörlés:-)))
TörlésVégülis élveztem ezt a dagonyázást, csak sok lesz vele az utómunka - már ami az utak rendbetételét tekinti.
Nem is tudom, hogy miért nem néztem meg a köpönyeg.hu-t, minden nagyobb kerti munkát azzal kezdek, de végül is nem fáztam meg, az ágyás kész, több nem is kell.