2014. szeptember 18., csütörtök

Még mindig virágok....

Szinte hihhetetlen, ugye???? :-) Tavaly próbálkoztam már az első kert virágosításával amiben elég rendesen kudarcot vallottam. Elegem lett a nagy feketeségből és összevásároltam egy csomó évelő és egynyári virágmagot azzal a céllal, hogy bevirágosítom az egész területet ahol most a évelő szigetek vannak. Sajnos kevés virág kelt ki és elég hülyén néztünk ki. Egy-egy nagy foltban volt virág máshol meg csak a fekete föld. Persze erről nem csak a magok tehettek, mert akkor még eléggé árnyékos volt az a rész a fenyők miatt. Ekkor tettem le az egybefüggő nagy virágágyásról ahol szinte tömböket alkotnak a virágok, mert egy féléből több tő van egymás mellé ültetve. A keszekusza káoszos virágágyás sosem volt a zsánerem, valahogy nem tudtam elképzelni, hogy hogyan is valósíthatnám meg és az én rendszer szerető természetem valahogy nem is tudta befogadni ezt a szertelen, de mégis harmonizáló rendszertelenséget.
Tavaly ősszel még lövésem sem volt, hogyha így tömbösen nem megy, akkor hogyan is csináljam? Amikor megcsináltam mind az öt ágyást akkor megfordult az agyamban, hogy mi lenne, ha szín szerint tömbösítenék: rózsaszín, sárga, lila, kék, fehér ágyások lettek volna, minden ágyás fő színéhez raktam volna egy másik színt, de csak szolidan, hogy kiemelje az adott virágok szépségét.  Így az ágyások tavasztól őszig pompáztak volna, de persze itt sem tudtam dűlőre jutni. Ezt azért még nem vetettem el teljesen, de pár évig nem szeretnék hozzá nyúlni. Szívküldi ez a bejegyzés azoknak akik szeretnének és ki is tudnak alakítani (itt a helyre és nem a személyi adottságokra, képességekre gondolok) egy ilyen hatalmas,  tömbökből álló évelőágyást. Teljesen én sem tudtam megválni ettől a rendezési módszertől, addig ügyeskedtem, hogy mégis találtam neki helyet és jövőre a konyhakertben lesz két kisebb ágyásom.

Ez az a kuszaság ami nekem nem menne, pedig nagyon tetszik:




 

 



 


Kleopátra tűje (gyönyörű), fehér kasvirág, ánizsillatú izsópfű?
 




sudárzsálya kasvirággal
 


Jöjjenek a gyönyörű tömbös elrendezések (ami érdekes, hogy sok helyen mellőzik a sárgát, pirosat):

 



 




Sudárzsálya, bíbor kasvirág, varjúháj





Eszméletlen
















Egyéb szépségek:

Nagyon tetszik az ilyen ágyásszegély, akár egy sor kőből is.
Középen: gigant évelő díszgyertya.
 Edényben is nagyon vagány tornyos zsályával körbeültetve. El tudnám képzelni egy óriás tálban egy farönk tetején is, ahol idővel olyan lenne, mint egy mini szökőkút.

Jó kis fetrengő :-)

Képek forrása: Pinterest

P.S.: Szívesen kibogarászom (esetleg behelyettesítem Magyarországon kapható hasonló tulajdonságúval) a virágokat azoknak akik esetleg beleszerettek valamelyik képbe.

10 megjegyzés:

  1. Szégyenletesen el vagyok maradva virágismeretből hozzád képest, pedig egy kb. 30X4 m-es sáv várja, hogy évelőágy legyen belőle. Egyszerű feladatnak hittem, de nagyon nem az...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony nagyon nehéz... Szívesen segítek, csak úgy nagy vonalakban tudnom kéne, hogy mit szeretnél. Rád is gondoltam amikor ezt a bejegyzést írtam :-) Én egész nyáron a netet bújtam, jártuk a kertészeteket, hogy legyen valami fogalmam az egészről és apránként vásároltam. Amikor még nem kezdtem hozzá akkor még nagyon kis naiv voltam, mert azt hittem, hogy ősszel is simán meg lehet csinálni egy évelőágyást, de sajnos a kertészetekben mindig akkor vannak az egyes virágok amikor éppen nyílnak.
      Viszont én a helyedben elgondolkodnék, hogy ekkora területre hova raknék padocskát esetleg egy komplett kiülős szettet , szép fa hintát,(vagy ezeket hátra szeretnétek?) madáritatót, mini tavacskát, nagyobb (2-3m) virágzó bokrot vagy bármit ami a Ti igényeiteknek megfelel, csak hogy megtörje egy kicsit az ágyást és ha ezek megvannak akkor hozzájuk igazítva lehetne elrendezni a virágokat.

      Törlés
  2. Nagyon kitettél magadért.:)

    Most nekem is ezen kellene kattognom, mert néhány hét múlva ültetnem kell (!!!!), de most valahogy nem tudom rászánni magam. Talán azért is, mert ahhoz, amit szeretnék nincsen annyi növényem, olyan növényem. Meg aztán egyik nap így gondolom, másik nap úgy, de leginkább sehogy. Meg kell találnom a kiindulási pontot, ahol megvetem a lábam, ami fix és hótziher, és ahhoz a többit, de majd még kitalálom. Gondolom...

    Hajrá Eszter! 30x3 méter fut nálunk is a kocsibeálló mellett. Szép feladat.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vagy megálmodod addigra, vagy amikor nekikezdesz akkor egyik hozza a másikat. Nálam így szokott működni. Közben jön meg az ihlet, amikor meg nagyon szenvedek akkor meg inkább nem is foglalkozok vele, mert jó nem sül ki belőle..
      Vegyél pár virágot gyógyvirágot :-) De az is lehet, hogyha megjönnek a rózsáid az elég motiváció lesz.

      Törlés
    2. Gyógyvirág.:D

      Nagyon jó!


      Lehet megfogadom.;)

      Törlés
  3. Igen, Meli, hasonló a méret, és a mienk is a kocsibeálló mellett van/lesz. Egyelőre lósóskát termelek rajta...Szemmel is tartom a Nagy Évelőágyást, az a sok kattintás a régebbi bejegyzésekre tőlem van :)

    Aranyalma, köszönöm a felajánlást, élni is fogok vele, csak most még másra kell koncentrálnom, azután jöhet a kert. Az a baj, túl sok minden tetszik, de mégsem szeretnék katyvaszt, viszont nagyon "megcsinált" kertet sem. Jövök majd hozzád korrepetálásra :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jelenleg nálunk is sok a teendő, most kezdtük el kiganézni a konyhakertet, ha az idő is úgy engedi, akkor lehet, hogy megszületnek az első ágyások. Tavaszig biztos lesznek unalmas óráink... :-) Még annyi, hogy inkább csak a magasságokat, formákat, színeket, virágzási időket jelöld be úgy nagy vonalakban és a kertészetben eldől, hogy melyik az a virág ami a kritériumoknak megfelel. Ez a könnyebbik megoldás, a nehezebbik pedig, hogy pl. imádom az évelő díszgyertyát, hol is legyen a helye.....

      Törlés
    2. Éppen három év telt el :) és most jött el az ideje, mikor nagy szükségem lenne egy tapasztalt kertész segítségére. Az éjszakáim jó részét a Pinterest előtt töltöm, de csak a káosz nő a fejemben...Ha engedi a családod és a munkád, tudnál segíteni az évelőágyás áttervezésében?

      Törlés
    3. Szia! Szívesen elvállalom, remélem, még nem késő...
      Légyszi a malatamelindakukacgmail.com-ra küldjèl nekem egy skiccet:
      Hossz, szélesség, tájolás,ami már meg van (jelölve) + infót, hogy mi az ami feltétlenül legyen benne és ami semmiképpen sem.
      Üdv: M.

      Törlés
    4. Jó sokáig én sem jártam erre, most látom csak a kedves felajánlásodat. Közben mégis összehoztam valamit magam, hát kiváncsi vagyok, milyen lesz tavasszal :) Nagyon örülnék, és biztosan nemcsak én, ha újra írnál, úgy szerettem a blogodat...

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...