2014. szeptember 30., kedd

Egy kis bontott tégla ide, egy kis bontott tégla oda.....maradt még:-)

Jó öreg diófánk környezetét csinosítgattam egy kicsit, muszáj volt keret adni a dolgoknak, mert nélküle nekem olyan befejezetlennek hat szinte minden. Tavasszal ültettem ide pár virágot, azok szép lassan helyet változtattak, a diófa meg teljesen elárvult, így vasárnap gyorsan összedobtam ezt az ágyást. Nincs benne túl nagy fantázia, meglévő virágainkból válogattam ide, volt amit tőosztással szaporítottam a megfelelő számra. A rózsák is kaptak szegélyt már vagy két hónapja, most találtam meg a képeket.... azóta be is mulcsoztam, hogy az undorító mezíítlen csiguszoknak ne kelljen túl nagy energiát belefleccölni a nappali bújócskába, de már van csigaszedő szettem ami egy húsfogó csipeszből és egy vödör sós vízből áll.

Nem volt kedvem csak a fénykép kedvéért elpakolni a játékokat, bocsi.



Ja, a tököt sem...

Áttelepítettem a rózsaszín és a fehér léggömbvirágot, a lila kárpáti harangvirágot - amin sosincs virág, mert a mocsok csigák állandóan lezabálják az összes bimbót - és dalmát gólyaorr.

Kipróbáltam ezt a technikát:

Állítólag 2 évig gyommentes marad. Gazigazítónál olvastam pár évvel ezelőtt a kartonpapíros megoldásról, de az egy kicsit macerásnak tűnt, no meg nehezen lehet a virágok köré igazgatni a kartont, így maradt az újságpapír. Miután leterítettem egy kicsit belocsoltam és úgy tettem rá a mulcsot. Kíváncsian várom, hogy valami más is nő-e a virágokon kívül.

Rózsakarantén:


Itt még csak két macskamenta van ültetve a rózsák mögé, de azóta került előre két zsálya és egy almaillatú menta, itt meg végig macskamenta van. Az utakra kulékövet szeretnék majd egyszer ami alá talán bevállalom a kartont. Nagymamám szomszédjánál régi terményes zsákok vannak szétvágva, az sem rossz megoldás...


A hosszú részre csak hátra kellett csinálnom - nem akartam felszedni ezt a rengeteg ibolyát- a fügefához ami azóta 3x akkora és még füge is van rajta. Remélem, hogy beérik ebben a jó időben.

A menyecskeszemet áttelepítem a rózsás kerítés elé, mert jövőre nem fognak elég fényt kapni, ha ilyen ütemben nő a fügefa.




4 megjegyzés:

  1. Na nézzük sorjában: annyira szeretem én is a téglaszegélyt!!!! A diófa köré teszek én is,ha ellophatom az ötletedet.:)
    Virágok már vannak,csak éppen szegély nincsen.Ott.

    Jól tetted,hogy otthagytad a játékokat,így élethű. Van,amikor szeretem a gyönyörű fotós blogokat,máskor meg idegesít,hogy nem lehet minden olyan tökéletes....Túl tökéletes és túl rendes,mintha nem is élnének ott. Gondolom a gyerekek szeretik körbegurigázni a téglaszegélyt..:) Igazuk van!!!!

    A terményes zsákok alulra BIZTOSAN nagyon jók, amelyikben nincsen műanyag.Mert már olyan is van.:(
    Nekem is kellene átültetni növényeket,de egyenlőre a munkával kűzdök és a vírussal.


    VálaszTörlés
  2. Jól haladsz, látom amíg a veteményesre vársz, addig sem ácsingózól és elszórakoztatod magad. Mintha csak magamat látnám.:) A téglánk nagy részét már sajnos mi is elhasználtuk, és új forrás után kell néznünk, de azért még körbekubikolom az udvart, hátha vannak még rejtett tartalékok a fű alatt. A fetrengő téglái onnan vannak. Egy lusta január elsejei játék alkalmával kerültek elő. Kellene még a rózsakertbe.
    A füge bazinagyra nő seperc alatt, mi két évvel ezelőtt ültettünk egy arasznyit, a szomszédnéni dobta át a kerítésen, azóta 2 méter magas és három méter szélesre nőtt.
    Hajrá, igatottan várom a továbbiakat, ahelyett, hogy a rózsakertet tervezgetném, pedig már október van! Mindjárt érkeznek a lakók...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Nem nagyon szeretek tétlenkedni, az már biztos. Próbálok mindig olyat keresni amit 0 vagy kevés pénzből meg tudok csinálni, viszont látványban ezek is sokat erősítenek.
      Kérdezősködtünk a környezetünkben, hogy van-e esetleg elfekvőben valakinek bontott téglája, de úgy féltik, óvják mintha kb. aranyrudak lennének, így esélytelen bárkitől is kérni...hátha neked szerencséd lesz.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...