Víz, káosz, korom

Apát hívtam telefonon, mondta, hogy nagyon rossz híre van. Nem tudtam elképzeli akkor még mégis mi lehet az. Agyam járt, mint a motolla....Balesetet szenvedett? Jött a végrehajtó? Kirúgták? Mégis mi a Manó történt?!?! Aztán mondta, hogy leégett a ház. Kb 5 percig tettem a hülyét, hogy ez egy nagyon-nagyon rossz vicc, mivel előtte olyan tévképzeteim voltak, hogy meg fogunk fagyni, meg a pókok is támadtak, melegedőnek hitték házikónkat és néhányszor elméláztunk rajta, hogy talán ki kéne őket füstölni. Tömjénnel gondoltam NEM háztűzzel.

Évtizednek tűnt az a húsz perc amíg boltvezetőuncsitesó hazaszáguldott velem. Már amikor a közelbe értünk rengeteg vizet láttam hömpölyögni az úton amiről tudtam, hogy a mi kicsike házunkból, -ról folyt ki, le, át. Apa a kapuban várt. Nem szóltunk egy szót sem, csak egymás nyakába borultunk és sírtunk. Jöttek a kutyáink, azok is, jöttek a rokonok, azok is, jöttek az ismerősök, azok is. Borzasztó érzés volt, még most 2 év után is gombóc van a torkomban. Nem gondoltam volna, hogy ennyire borzasztó látvány fog fogadni. 3 tűzoltóautó, 20 tűzoltó, a cserép minden oldalról megbontva. Mivel 2 hétig otthon voltam tüdőgyuszival, a szomszédok azt hitték, hogy én bent vagyok, feltörték a konyhai bejárati ajtót és elkezdetek keresni veszetten. Amíg nem értek ki a tűzoltók addig Ők oltották a tüzet. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a tűz felülről terjedt lefelé, ellenkező esetben sokkal nehezebb lett volna megállítani a tüzet. ezért A legnagyobb kárt a tető, a mennyezet, a fürdő és a háztartási szenvedte. Kellett kb. 20 nap amire kiderült mi is okozta a tüzet, mert még a tűzoltók sem voltak benne biztosak. Addig találgattunk, magunkat okoltuk, megbocsájtottunk, megint magunkat okoltuk, megint megbocsájtottunk ésígytovább. Azt mondták ez nem szokványos háztűz volt.

A tűzoltók mindent kihordattak Apáékkal (én akkor még nem voltam otthon) az udvarra amit csak lehetett, mert attól tartottak, hogy máshol is be fog szakadni a menyó, mivel rengeteg vizet kapott általuk. De hát mi mást is csinálhattak, ez a munkájuk.

Voltak ablakok amik kirobbantak, vagy a tűzoltók törték ki, a laminált lapok fossá áztak, Apának a könyvelési anyaga elégett, mert a padláson volt,  stb,stb... 

Igyekeztünk mindent bezsákolni, bedobozolni(ami egyébként az én egyik kedvenc elfoglaltságom, de most szívesen kihagytam volna), lemosni. 2 teljes napig csak mosogattam. A második napon már elmém kezdett elsötétedni, ezért csetreszeink egy része nem a mosogatóban, hanem a konténerben landolt.

Eleinte elég nagy volt a káosz, nem tudtuk hirtelen mihez is kezdjünk, aztán szépen kialakult a sorrend. A legnagyobb problémánk a korom volt. Iszonyat mennyiség minden mértékben, aki nem látja az elképzelni sem tudja. Nagy dilemma volt, hogyan is fogjuk eltüntetni.
Ezután a nehéz nap után mentünk boltvezetőuncsitesóhoz, aki megetetett, megitatott minket, majd beköltöztetett egy pici szobába. Úgy volt, hogy keresünk albérletet, de aztán letettünk róla 2 okból: 1. anyagi, 2. féltünk a motiváció csökkenésétől. Ezért gardróbunk 2 hónapig egy vasalódeszka volt, de legalább tudtunk hol aludni.
Innentől kezdve munka előtt, után és közben (fejben) a háznál dolgoztunk. Jó lett volna ekkortájt egy teleportáló berendezés, hogy az utazásra ne fecséreljünk időt.