2019. augusztus 23., péntek

A diófa alatti rész



Már nagyon régóta a listámon volt, hogy kezdjek valamit ezzel a területtel. Fű hol volt, hol nem, mert mindig történt valami ami miatt kikopott, majd újra nőtt. Száraz időben nem is volt akkora probléma, de ha esett az eső/hó/bármi, akkor annak a fele a konyhában kötött ki. Behordtuk, mert a kocsiból kiszállva mindig ez a legrövidebb út.

Ad hoc jellegű volt a történet, ugyanis az utcában egy kedves ismerősnek szükségtelenné vált 9 talicska apró murva, ezzel kezdődött minden.
Volt pár régi beton utacska amiket már évek óta szerettem volna felszedetni, hogy tudjak cserjéket ültetni a terasz elé. Össze vissza kanyargott, be a terasz alá is. Azt hittük, hogy bitang vastag, bevasalt járdácskákkal van dolgunk, de tök véletlenül kiderült, hogy nem. Elkezdtem mellőle kikapirgálni a földet, alányúltam a kiskapa villás végével és "simán ki lehetett fordítani. Volt ahol törni, kellett, mert túl vastag volt és nem bírtam kifordítani és tényleg volt benne pár vasacska, de megoldottam ezt is. No problem.
Felszedtem a maradék füvet, hogy ne nőjön át, Apa és az ismerős gondnoka addig áttalicskázta a murvát.


Itt azért komolyabb beton volt, mely felől el kellett lapátolnom az áttalicskázott murva felét....

Tudtam, hogy ez a 9 talicska murva nem lesz elég, de alapnak remek kezdés. Rendeltem hozzá 1 m3 kisebb méretű kulét. Igazából 1,5 m3-t szerettem volna, de azt már csak nagy kocsival tudták volna hozni, ami a mi udvarunkra sajnos nem tudott volna rákanyarodni, szállítási díjat nem szerettem volna 2x fizetni, úgyhogy be kellett osszam az 1 m3-t.

Leterítettem kb 30m2-re geotextilt...


.... de a fuvaros valahogy nem érezte.... biztos  szüksége lett volna még + 30-40 m2 geotextilre :-))))

Hogy kellően motivált legyek a beültetendő növények ilyenkor már itthon várták, hogy a helyükre kerüljenek.


Úgy döntöttem, hogy nem ültetem őket a földbe, hanem inkább edényekbe, ládákba kerülnek. Természetesen a diófa alá is érkezett egy kis vérfrissítés.

Miután kiszedtem a füvet, járdát, kiegyenlítettem a talajt elterítettem a murvát, majd rátalicskáztam a kulét (csináltam egy óriás lábtörlőt).  A "füvet"pedig az összetört járda elemeiből kirakott kis sávval választottam el.


A ládákba bugás hortenziát (Hydrangea paniculata Wim's Red, Diamant Rouge) és talajtakaró fehér-tarka kecskerágót (Euonymus fort. Emerald'n Gaety) ültettünk, az edényekbe pedig  törpe szavára ciprust (Chamaecyparis pisifera 'Filifera Nana) és fürtöshangát (Leucothoe). 






Jövőre tényleg veszek egy új kerti garnitúrát (tudom, tavaly is ezt mondtam, de mindig van fontosabb). ... az ólakról most inkább nem nyilatkozom.....

Cseperedik a vén diófa tavalyi magonca utánpótlás gyanánt. Sosem szokott alatta kisdiófa lenni, tavaly volt kettő is. A másik, még mindig csak 20 cm...

Ezen a képen rajta van  a másik, csak győzze megtalálni az ember.
 A diófa alatti ágyásba is került bugás hortenzia (Hydrangea paniculata Diamantino), kerti hortenzia (Hydrangea arb. Annabelle), pár gyepes sédbúza - szépen fejlődik árnyékban is, pár fehér szélű Hosta, néhány páfrány és törpe bangita ( Viburnum davidii)

 

Azt el is felejtettem, hogy Apának tavasszal ki kellett ásnia a fagytalanítót. Sajnos az ágyás 1/3 részéből ki kellett szedni a növényeket. Cserepekbe ültettem őket, majd miután begyökeresedtek visszaültettem őket is.



Nagyon jókor jött az a kis murva. Pont előtte lett visszatemetve ez a marha nagy gödör és az a maradék zöld is nagyon cefetül nézett ki.

A következő projekt is kész van, már csak pár apróság hiányzik ahhoz, hogy meg tudjam mutatni....


Volt mit összeszerelni...

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...