Sok-sok kép lesz, mert nem tudtam dönteni, hogy melyiket válasszam.
A diófa alatti ágyás napról napra változik. Virágzik az összes harangláb és gólyaorr, a páfrányok már kibújtak. A futórózsa már bontogatja szirmait és édes illatával elvarázsol, a kis ágyásokban a macskamenták átvették az uralmat, megérkeztek a várva várt áfonyák, elültettünk két gyümölcsfát, a konyhakertben virágzik a törzses rózsa, minden el van veteményezve és már szépen sorol minden, ki van gyomlálva. Egyedül az eper szalmázása maradt el, mert nem tudok a földre menni, annyira vizes, de kénytelen leszek, mert az eperért is be kell menni.
Az áfonyákat kiültettem a földbe. Elég sokat olvasgattam, mire meg mertem tenni, de jobb lesz nekik így. A két fenyőfa helyén lévőket nem féltem, ott még évekig tutira savanyú lesz a talaj, a másik kettőnél jobban javítottam a talajt. A legjobb csirketrágyával savanyítani, de jó megoldás az is, ha tőzeggel, vagy Rhododendron földdel keverjük a talajt, majd nagyon fontos, hogy kéreggel esetleg fűrészporral legyen takarva a tányérja, mert az is segít a savanyításban. Sajnos a vörösáfonya sokkal érzékenyebb a lúgos talajra, az annak ellenére cefetül néz ki, hogy Édesapám átültette azonnal Rhodi földbe. Remélem, hogy csak az a baja, hogy csapvízzel volt locsolva, mert az nagyon hamar lúgossá tudja tenni a föld PH-ját. Venni fogok PH mérőt a gyógyszertárban, mert most már nagyon kíváncsi vagyok, hogy a mi földünk milyen.
|
Fekete áfonya |
|
Vörös áfonya |
|
A két csenevész fácska. |
|
Ezt japán haranglábnak vetettem.. se nem alacsony. se nem rózsaszín. |
|
A fehér harangláb átszíneződött bordóra. |
|
Itt pedig a rózsaszín gólyaorr fehér virágokat bont. |
|
Alakul a látvány a teraszról. A konyhakertbe már csak a két kapun lehet átlátni. |
A nagy ágyás is kezd magához térni az ültetés után.
|
Imádom a kígyógyökerű keserűfű üvegmosó kefécskéit. |
|
A konyhakertbe lassan nem lehet bejutni a lonc miatt. |
|
Imádom, ahogy a levelek között átsejlik a macskamenta lilája. |
|
Kaputól balra. |
|
Kaputól jobbra. |
|
Sajnos a képek nem adják vissza, de a legjobb kilátás a konyhakertre a nyusziktól van. |
|
Macskamentából van már ilyen szép bokros is, azok, amiket egy picit előhajtattam balkonládában, a lábukat pedig fahéjba lógattam. |
|
A többi ilyen egyszáras még. Azt hiszem, bebizonyosodott, hogy a fahéj remek helyettesítője a hormonpornak. |
|
A naspolya első virágzása. |
Imádom az új konyhakertet, szeretem esténként csak úgy nézegetni. Tertszik, hogy az utak zöldek, hogy van körforgó, hogy van sok indián futtató és nagyon várom a szegélyek virágzását. Egyedül az íriszeknek kell menni, mert nem lehet a virágoktól közlekedni. Pedig nagyon tetszik a levélzete (amikor még kisebb) ágyásszegélynek.
Ilyesmi szegélyt álmodtam meg a loncos kerítés elé, ez lesz az őszi ültetési terv:-) A futórózsákon kívül ősszel rózsákat már ültettem, két
Leonardo da Vinci és két
Eglantyne kapott helyet a két ágyásban. A ribizlikhez pedig nagyon szeretnék két Candy Raint. A
Candy Raint pedig halvány sárga mini rózsával, füvekkel és mákkal képzeltem el.
|
Kép forrása: Pinterest |
Az esti nézegetés az első kertre is vonatkozik. Valahogy hajnalban a felkelő nappal és este amikor már minden lecsendesedett, de még a nyugvó nap megvilágítja a kertet akkor szeretek igazán kint lenni. Annyira békés és szép. Csodálatos fények vannak.
Azért így is szép a kerted...Igaz, a nap, ahogy világít csodákat tesz. Nálunk is gond volt az áfonyával, most a fenyő alatt van. Az aztán savanyú talaj. Majd kiderül. Hogy van ez a fahéjba lógatás? Látom, volt segédkertész vagy segédfényképész?
VálaszTörlésSegédkertészem mindig akad:) Már nagyon várja, hogy lehessen epret enni az "ültetettből" Ő hívja így, mert az az igazi vagyis mindent nagyon vár, hogy végre teremjen. Felsorolja az összes gyümölcsöt ami az udvaron van, hátha... A kis szék is azért van az egyik ágyásba rakva, mert a hét elején meglátta, hogy van zöld eper és elfutott... visszajött a kis székét ès leült az útra. Kérdem:mit csinálsz? Válom, hogy pilos legyen az epel:-))) Annyira cuki volt!
VálaszTörlésA fahéjat ugyanúgy kell hasznalni, mint a hormonport.
választani kell szép, virág nélküli hajtást, felkopasztani (2-3 levelet hagyni a csúcsán) belemártani vízbe, aztán a fahéjba és mehet bele a cserépbe amit aztán belehúzok egy zacsiba a páratartalom miatt. A fahéj egyébként a gombasodás ellen is véd, egy picit szórni kell a földre.
Áfonyára már nagyon rég vágytam, ez volt a húsvéti ajàndékunk Èdesapámról. Majd sokat szeretgetem és lehet, hogy csak bekepzelem, de olyan, mintha már híztak volna a vörösáfonya levelei.
Gyönyörű minden! Annyira tetszik mindegyik kis ágyás! Mennyivel dúsabb a föld nálatok, mint nálunk! Szinte látszik, ahogy "híznak" bennük a növénykék:) Nálunk némelyik inkább visszabújna a földbe, hiába dúsítom trágyával, komposzttal :/
VálaszTörlés