Idén nem metszettem meg a futórózsát, valahogy kimaradt. Mára elvirágzott, de helyette nyílt pár a régi rózsák közül. Azért csak pár, mert idén rettenetesen tetvesek voltak a rózsák, és pl. a fehér rózsáról egyik napról a másikra eltűnt az összes bimbó. Na akkor kezdtem el kutakodni, hogy mégis mi a fittyfene van és hamar megtaláltam a bűnöst sok-sok zöld és sárga hernyó személyében... Azóta már fejlődnek az újabb virágok, de a virágzásra egy kicsit még várni kell.
A macskamenták hatalmasak lettek, olyan csodásan mutatnak a pünkösdi rózsával. Valahogy nekem ez a színkombináció a legkedvesebb, ha össze kellene állítanom egy palettát, hogy milyen színeket szeretnék a kertben akkor az a fehértől indulna át a halvány, majd élénk rózsaszínen, amit aztán a halvány lila követne és a felsorolhatatlanul sok kék árnyalat zárna. El is kezdtem ezen agyalni, hogy jövőre hamarabb megjelenjen az első ágyásokban a rózsaszín, mert jelenleg csak a két pünkösdi van és a díszeprek, de ők sajnos nem nagyon látszódnak.
Gyorsan ültettem a rózsa két oldalára is macskamentát. |
A ligeti zsálya kétszer olyan magas, mint a papírforma, de ez nálunk megszokott. Bőven méter fölött van és a virágok még nincsenek teljesen kifejlődve. |
A futórózsa aljából a virágokat kénytelen leszek kiszedni, mert tavaly hátul taposta ki Töpi, oda most raktam cserepet, erre most az elejét fekszi ki. Feladom. |
A konyhakert tele van kamillával, de sajnos az is nagyon tetves... Visszavágom, hátha a következő adaggal nagyobb szerencsém lesz. Tavaly vetettem pár tövet, most az egész konyhakertben átvette az uralmat a gazok felett - persze ebbe a folyófű nem tartozik bele) amit egyáltalán nem bánok.
Ez a nyíratlan, de több úton kamilla szőnyeg van aminek csodás illata van amikor füvet vágok. |
......
Múlt vasárnap. Az nekünk olyan péntek 13 volt. A délelőtt úgy volt, hogy magamra borítottam az inhalálós kamilla teát, könyékig leforráztam a bal karom. Gyorsan víz alá, majd bepakoltam szódabikarbónával és az enyhébb részekről el is tűnt a pirosság. "csak" egy 10 centis karkötő maradt a karomon, azt kellett jegelnem. Rákötöttem egy zacskó jégkockát, az délutánra leolvadt és le is vehettem róla a kötést, már megvoltam mindenféle jeges vizes rongy nélkül. Aztán jött az este. Tündérbogyónak van egy hintakaticája a hálóban amin csak felügyelettel hintázhat. Hát Ő nem szólt és lendülettel hanyatt vágódott, neki az ágynak. Sikerült úgy beverni a fejét, hogy koponyáig felszakadt, 2 öltéssel varrni kellett. Szerencsére hazaengedtek minket, de 48 óráig meg kellett figyelnem, 3 óránként ébreszteni az agyrázkódás gyanú miatt. Ez már letelt, nincs semmi baj, a sebe szépen gyógyul, majd pénteken kell ismét mennünk, akkor talán megmondják, hogy mikor szedik ki a varratokat. Vigyáztak rá, mert olyan hatalmasat esett... és most már örülök, hogy ennyivel megúszta. Szóval a héten ismét itthon. Jelenleg nem túl jó a statisztikám. Egy teljes hetet még nem sikerült végig dolgoznom.
Ó sajnálom a balesetet! elég egy pillanat és megvan a baj! a virágok nagyon szépek, a futórózsa is - látszik, hogy előbb vagytok időjárásilag, mint mi :-)
VálaszTörlésKöszönöm!
TörlésÓ szegény!
VálaszTörlésGyönyörű mindenetek! Nálunk a ligeti zsálya eltűnt:(( A pünkösdi rózsa pedig az istennek nem akar virágozni, bár töredéke a tiédnek, 3 éves kis tő, de még nem örvendeztetett meg virággal.
Köszönöm! Ezeket a pünkösdiket 2014-ben kaptam, az első már akkor nagy volt és virágzott is de tavaly csak egy árva virág volt rajta. Remélem, hogy csak az volt a baja, hogy új helyre került és jövőre többet mutat majd.
TörlésNézd meg ezt, hátha választ találsz:
http://gazigazito.hu/?modul=oldal&tartalom=476355
Nagyon sok a tetü...Sok eső esett és nem volt hideg a tél.
VálaszTörlésÓ,te is leforráztad magad? En ennyire nem,de az is elég volt.Gyógyulj meg hamar!!
Drága kis gyermek! örülök,hogy "ennyivel" megúsztátok.
Csodálatosak a virágaid!!!!!Az a sárga rózsa!
Gyors gyógyulást kívánok mindkettőtöknek, remélem ezek után már unalmasabb lesz a nyaratok. Gyönyörű szép a kerted, megérte a rengeteg munka, igazán! :)
VálaszTörlésKöszönöm!
TörlésAzóta kétszer nagyon elesett, egyszer a konyhakertben térdelt rá a téglálaszegélyre, rá három napra pedig a nagykapu lenti kiálló izéjében botlott meg, akkor meg a könyökét ütötte meg nagyon.. Remélem, már véget ért ez a rossz széria! Tiszta ideg vagyok miatta.
Jobbulást mindkettőtöknek! Csodaszépek a virágok, a macskamenta nálunk is nagy kedvenc, teának is nagyon szeretjük.
VálaszTörlésKöszönöm! Mi is sokat isszuk, amikor tündérbogyó még csecsemő volt akkor ezt adtam neki immunerősítőnek, lázra, fogzásra, pocakfájásra, szóval mindenre.
Törlés