2015. február 21., szombat

Kézzel festett mellények és kabátok népi motívumokkal - visszatekintés


Volt egy mellényvarrós festős időszakom (2010-2011-es tél) amikor készítettem Édesanyámnak és magamnak és ajándékba pár darab mellényt. Elég sokról nincs kép -természetesen a számomra legkedvesebbekről, de ez már csak ilyen. A varrásról akkor még fogalmam nem volt, 0 tudással álltam neki, mert akkor kaptam Édesapámtól a varrógépemet. Mentem a saját fejem után. Egy meglévő mellény alapján megcsináltam a szabásmintát és nem volt megállás. Amennyi szabadidőm volt azt mind ezzel töltöttem. Az összes mellény és övre rengeteg gyöngyöt és flittert varrtam ami eléggé megnehezíti a viselését ( itt a hosszú hajamra gondolok), de a szépségért meg kell szenvedni és annyira gyönyörű ahogy megcsillan rajta a napfény.

Ez volt az első kabát amit csináltam. 2 hétig varrtam a gyöngyöt, ugyanis a mintát szinte a gyöngyök adják ki, festék alig látszik alatta. Ez még egy kicsit béna. de ahogy egyre több készült úgy állt rá a kezem a mintákra.

Nagy szerelmem a kalotaszegi minta.
Ez egy tetkó alapján készült mellény amihez csináltam egy övet is:



Javarészt szkennelt képek következnek, sem időm, sem energiám nem volt az összeset újra fotózni, a CD-t meg egyszerűen nem találom amin az eredeti képek vannak.
Először kicsit bátortalan voltam és egy meglévő műirha mellényen kezdtem neki. A mintákat a Magyar Morívumok Gyűjteményéből másoltam, majd festettem rá az anyagra textilfestékkel.
A jobboldali mellény volt az első, azon kalotaszegi minta van, a baloldalin pedig sárközi főkötő díszének egy részlete.
A jobb oldali mellény volt az első. A mai napig hordom minden télen.
Nem volt megállás, nekiálltam szabásmintát készíteni, elrontani, újat csinálni, varrni és festeni. Mindegyik mellényre rengeteg gyöngyöt és flittert varrtam. Volt amihez övet is csináltam. Az első filc mellény a mai napig nem készült el, nem vagyok képes befejezni a hímzését...de majd egyszer.

b.o.: női életfás motívum, j. o. : aranyszarvas
b.o.: székely motívum, j.o.: egy nadrághoz készült, azon ilyen minta futott végig az alján
Kalotaszegi hímzésminta
Baloldali Édesanyámé, jobboldali az enyém, de ebből készítettem egyet ajándékba is, annak bordó a bélése, nekem ez jutott:-)
Az ajándékhoz történet is tartozik. Amikor készítettem akkor jöttünk össze Apával és a szerelemből jutott a mellénybe is, mert akinek adtam az rá két hétre a nagy semmiből halálosan szerelmes lett, úgyhogy óvatosan az érzelmekkel ajándékkészítés közben, mert balul is elsülhet.
Felvéve annyira más mindegyik. Szinte életre kel.
 Ezekből nem sok látszik, mindkettő filc. Élőben sokkal kontrasztosabb a minta. A pirosat feketével, a  bordót pedig barnával festettem meg.





A kék sötétkék, barnával díszítve és ez volt rajtam akkor amikor Apával először randiztunk :-)
b.o. : torockói hímzésminta, j.o. : ismét az életfás
Meglévő mellények mintásítása:

Édesanyámé mindkettő kalotaszegi mintával.

felső kettő: kalotaszegi minta
Ezeket nagyon imádom.
A bal alsó egy csokibarna kabát fekete mintával. Azóta hordom, de még mindig jól bírja a kiképzést.

Szebeni mintával
Az egyetlen színes buzsáki mintával.
A fekete kabátra a szarvast filcből vágtam ki és varrtam rá.

Van még pár amit nem fényképeztem le, leginkább azokat amiket ajándékba adtam, ráadásul azoknak más a fazonja is. Készítettem nászajándéknak is, ugyanazt a mintát festettem a  férfiing mandzsettája fölé mint ami a mellényen volt. Szerintem eddigi legjobban sikerült, legdíszesebb lett és nagyon bánom, hogy nincs róla képem. Gyöngyös pártának a mintája lett ráfestve és egy gyöngyházas láncot szedtem szét, az egészet rávarrtam a mellényre és a hozzáillő övre.
Mostanában eléggé itthonülős típus lettem, nem nagyon tudom őket kihasználni, egynémelyik meg még kicsi is. Fáj érte a szívem, de valószínűleg meg fogok tőlük válni.



Akit egy kicsit is izgat ez a téma és szeretne magának valami hasonlót alkotni annak nagyon ajánlom EZT a bejegyzést, mert itt írok a festékekről, ecsetekről.

6 megjegyzés:

  1. Ezek nagyon pazar darabok, gratulálok hozzájuk! Áruld már el légyszíves, hogy milyen anyagból készülnek a filcen kívül)?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Elég vegyes, hogy miből készítettem, sajnos nem tudok mondani olyan helyet, ahol lenne választék színügyileg, de az anyagok nagy részét még anno itt vettem:
      https://plus.google.com/114316937119981806695/about
      Vettem náluk művelúrt is nagyon jó áron és arra is nagyon jól lehet festeni.
      A bordó egy turizott ruhából készült, az olajzöldet és a feketét munkásruha anyagból :) varrtam. Ezt már nem volt könnyű megfesteni a bordázata miatt.
      A drapp amin kék minta van az egy irányba elasztikus vastagabb pamut, arra nagyon jó volt festeni és kényelmes is nagyon. Ha festeni szeretnél, akkor olyan anyagot vegyél ami min. 90°%-ban pamut, mellénynek semmiképp ne legyen olyan vékony, mint a lepedővászon, akkor inkább a munkásruhának való anyag és a gyöngyök miatt fontos a bélés.
      A bejegyzésben nem írtam, hogy a gyöngyöket damillal varrtam fel, mert az tartósabb, mint a cérna és nem is látszik.

      Törlés
  2. Szépek, miért nem folytatod? Torockói, kalotaszegi, szarvasos? Nem tudnék választani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!
      1. Amikor ezek készültek akkor időmilliomos voltam. Éjszaka dolgoztam (pókert osztottam) és szinte az egész napom szabad volt. Most meg csak az a napi két órám van napközben és számomra ez egy olyan tevékenység amit nem tudok csak úgy lerakni, mert teljesen el tudok benne merülni és nem szeretném a nap hátralévő részét zombiként tölteni azon agyalva, hogy mikor és hogyan tudom folytatni és nem akarok a gyerekemmel kitolni.
      2. Eladásra nem tartom késznek magam, mert eléggé kritikus vagyok magammal szemben. Nem tartom őket annyira jónak, hogy el tudjam kérni érte azt a pénzt amibe kerülne, ezért azt a pár darabot amitől meg szeretnék válni csak áron alul tudom eladni.
      Teljesen más lenne a helyzet, ha annak a rétegnek lenne pénze akiket megérintenek a hasonló munkák akkor megérné magam tovább fejleszteni, fel lehetne építeni egy jó kis csapatot varrónővel, hímzőnénivel, de sajnos most nem itt tartunk és egy olyan vállalkozáshoz sincsen tőkénk ami tutira menne :((((

      Törlés
  3. Pedig érdemes elgondolkodnod komolyabban egy vállalkozáson. Külföldi piacot is kell hozzá keresned. Eléggé komázzák a magyar népi motívumok megjelenését modern ruhákon. Ez komoly. Nézz csak utána.

    http://www.nlcafe.hu/oltozkodjunk/20120610/ausztralia-kalocsai-alice-mccall/
    http://www.nlcafe.hu/sztarok/20120316/nicole_kidman_kalocsai_himzesu_ruhaban_-_foto/
    http://www.nlcafe.hu/sztarok/20120417/2012-kalocsai-himzesben-a-szineszno/
    http://kalohirek.hu/hir/kalocsa/2012-04-24/36387/folytatodik_a_kalocsai_minta_diadalmenete_a_divatvilagban_ndash_egyedi_kollekcio_a_kifuton
    http://www.hetek.hu/eletmod/201205/kalocsai_ujratoltve

    http://www.selymetfestek.hu/2011/11/selyem-ruha-magyar-motivumokkal.html
    http://himzesmania.aphonix.hu/2015/02/

    And many many more!


    VálaszTörlés
  4. Eszméletlenül szépek!!!!!!!!!!!!!!!! remélem,hogy az én méretemben is találok majd.:)))) Vagy rendelek.:)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...