Elszórtam pár magot...

... a konyhapulton. Nem mondhatnám, hogy akkora élmény volt, mint annó gyerekkoromban, sőt. Nagyon hiányzott a fílinghez az ázott tőzeges föld illata, az a nehéz, párás levegő ami egy üvegházban van. Meleg mondjuk van, de mégsem olyan. Kiskoromban ki s be rohangáltam, mindig rám kellett, szólni, hogy ne szellőztessem már ki a meleget, de annyira jó volt a hidegből benyitni ebbe a nehéz levegőjű, furcsa szagú melegbe.

Amikor Édesapám kicsi volt akkor Mamáék dinnyéztek. Amikor kezdődött a szezon akkor építettek egy kajibát a dinnyeföldön és ott laktak egész nyáron. Pár éve mesélte mamám, hogy volt egy fél tél,  amit ott is kellett tölteniük amikor Édesapám még karonülő volt és az nagyon kemény volt, mivel az egy nyári szállás volt eléggé szellős volt ami ellen csak egy plusz fólia réteggel tudtak védekezni.  

A dinnyézés után áttértek a fóliás salátára, Édesapám közben felnőtt, muskátlikat szaporított, saláta után pedig a sátrakban átvette az uramat a paprika. Mellette néha volt egy-egy sátorban uborka. Nagymamámék házánál 3 fólia, a Mi házunknál 4 fólia volt, darabonként kb. 50 méretesek méteresek.

A család minden tagjára szükség volt, Édesanyám konkrétan a saláta mellől ment el szülni engem is és az öcsémet is, nyolc hónapos várandósan még a fa ládákat cipelte, Arót vezetett aminek a kormánya mögé igencsak nehézkes volt a beszállás nagy pocakkal.

Gyerek fejjel a magvetés, a balnizás és a fóliahúzás után az uborka volt a legizgibb, mert ahhoz hogy bő legyen a termés méhecskéket kellett rendeli amit dobozban hozott a futárcég. Természetesen én mindig láb alatt voltam, minden eseményen ott kellett legyek én is. Nagymamáméknál voltak az üvegházak, egy bölcsi és egy ovi volt. 

Bölcsi: Ez egy kisebb üvegház tulajdonképpen a földbe ásva, az oldala kibetonozva, előtérrel, abban kazánnal (az előtér alja betonozva a kazán miatt). Minden osztásban van egy nyitható üvegtábla.

Az üvegház 2 oldalfalánál asztalok a földszinttel egy vonalban. Fémvázas asztalok 5-10 cm-es peremmel, magas  lábakkal, hogy magvetéshez, locsoláshoz kényelmes legyen. Megsúgom én nagyon sokáig csak alulról láttam az asztalt. A fém vázra fa deszkák vannak fektetve, arra fólia, a fóliára pedig homokot tett a mama a perem magasságáig, hogy a ládákból a felesleges víz ki tudjon folyni. A magok itt kerültek elszórásra. Természetesen álladó asszisztense voltam mamámnak, én csináltam a sorokat egy fa táblával aminek az alján cikkcakkos volt és ez volt a sorok negatívja és egy mozdulattal megvoltak a szaporító ládában a barázdák. Sajnos nincs róla képem. Amikor már nagyobb voltam akkor már azt is megengedte, hogy elvessem a magokat amiket előző este langyos vízbe áztatott és meleg helyre rakott. Mindig homokkal szórtuk a magokat, így volt a leggazdaságosabb. A tetejére is homok került és vetés után mindig kék lével locsolta meg a mamám őket, a további locsoláshoz meg mindig állott vizet használt, amit előző nap engedett meg, hogy melegedjen. A hordó az üvegház végében volt. A földet is mi kevertük, ez édesapám reszortja volt.
Amikor már elég nagyok voltak a magoncok akkor átkerültek az oviba - a nagy üvegházba ahol a balnizás történt. A balnizós asztalt úgy kell elképzelni, hogy van egy palántázóasztal aminek a közepén van 4 WC papír gurigányi lyuk, abba kevert földet töltöttünk, csináltunk az ujjunkkal 4 lyukat, abba mentek a növények egyesével és egy pedál segítségével ezt ki lehetett emelni az asztal síkjából és mehetett bele a cserépbe. Amire kész lettünk addigra az üvegház megtelt rekeszekben sorakozó palántákkal amiket ismét a titokzatos kék lötyivel locsoltunk be ami nem más volt, mint volldüngeres víz.

Jelenleg már csak a kis üvegház van használatban, ott történik meg minden fázis, mert már elfér az a pár palánta ami a mamának és nekünk kell. Persze még mindig járnak a nyakára, hogy miért nem csinál eladásra palántát, mert annak párja nem akad.
A palántáknak még itt sem volt megállás, mert az ovi után jött a napközi, ami azt jelentette, hogy a kiszemelt palánták amik kiültetésre készek voltak azokat nappalra mindig kivittük az üvegház mellé szélvédett, de napos helyre, majd éjszakára mentek vissza az oviba. Pár nap után már kint is éjszakáztak, hogy szokják a kinti klímát, aztán jött az ültetés. Na ez is jó móka volt, itt is kellett mindenki. Kellett palántahordó aki ki tudta számolni, hogy hova kelljen rakni a láda palántát, hogy az ültető csak az ültetéssel foglalkozzon, kellettek ültetők, üres cserép és ládahordók. Hajnalban keltünk, behordtuk a sátorba az első négy láda paprikát, mert 4 ültető haladt egy vonalban, majd utána mindenki foglalkozott a maga dolgával, hogy az ültetők keze alá dolgozzon. Ez úgy nézett ki, hogy kezdtük 6-kor az ültetést és 10-ig terpeszben a föld fölé hajolva voltunk, úgyhogy remek ültetőizomzatom van, az egész család ki van combizmosodva. Az első sátor után mindenkinek olyan izomláza volt, hogy járni alig bírt, a derékfájásról nem is beszélve, de a többi sátor már ment, mint a karikacsapás. Előző nap vízbe áztatott kiskapával ültettünk aminek kb 30 centis nyele volt. Az ültetés után jött a kék leves locsolás, ezt a férfiak végezték, addig az asszonyok előkészítették a reggelit és jól belaktuk a napos udvaron. És a munka java csak ez után következett. Kötözés 40 fokban, majd az egész nyáron át tartó szauna (paprikaszedés amit addig kellett szedni amíg volt érett paprika a sátorban és tök mindegy volt, hogy 60 fok a sátor alatt. Emlékszem az izzadságtól már nem láttunk, mert nem győztük törölni a homlokunkat, pedig már 5 körül kint voltunk. Persze volt, hogy fel kellett adni, mert annyira meleg volt, de az volt a ritkább. Szedés után jól esett a hűvös garázsban az osztályzás, zsákolás, majd a piacra menés ami akkor éjfélkor nyitott és reggel kezdődött előröl. Természetesen 16 évesen eléggé nehezményeztem, hogy nekem egész nyáron a fólia alatt kell izzadnom, de így visszagondolva egyáltalán nem bánom és nem rossz emlékként tekintek vissza rá. Ami viszont rossz volt az az, hogy szüleimet annyira lefoglalta ez az egész, hogy nagyon kevés időt töltöttünk együtt. Nyaralni nagyon ritkán jártunk együtt családostul, amit általában mindig beárnyékolt egy betegség. Tiszta szerencsétlenek voltunk, persze így 20 év után jókat rötyögünk rajta. Volt, hogy annyira leégtem, hogy villamosozni kellett velem két napig, hogy a menetszél hűtse a fejem, volt, hogy Édesanyám kapott szájzárat az egyik bölcsesség foga miatt, volt, hogy Gyulán az egész család megmérgeződött a csapvíztől, volt, hogy Öcsém és Én elkaptunk valami vírust és a kiszáradás szélén voltunk, volt, hogy Édesapámat és öcsémet, volt hogy az úszni nem tudó Öcsémet kellett a Tiszából kimentenem - amit felnőtt férfiak segítségnyújtás nélkül bambán végig néztek, volt, hogy annyi szúnyog volt a sátorhelyünknél, hogy szukuval 180 szúnyogcsípés volt rajtam és sorolhatnám. Ja, hát a legjobb. Egyszer nagymamámék vittek fürdeni és Édesapámnak 300 kilométert kellett kocsikáznia, mert az ő ügyes és okos kislánya bezárta az autóba a kocsikulcsot:) és hoznia kellett a pótkulcsot. Egyébként meg egy égedelem kölök voltam, állandóan zsizsegtem -ahogy a nagymamám mondaná.
Persze azért volt móka fóliázás közben is, mert éveken keresztül volt a két sátor között egy hatalmas medence amit édesapám harmadmagával vagy két hétig ásott kifele, fekete fóliával kibélelte, megengedte vízzel és onnantól kezdve az egész utca nálunk fürdött. Állítólag még 2 utcával arrébb is lehetett hallani ahogy visítozunk örömünkben. Egyszer nagyon okos voltam és valamilyen oknál fogva késztetést éreztem arra, hogy fejest ugorjak a medence széléről a nagyjából derékig érő vízbe aminek természetesen az lett a következménye, hogy perceken keresztül csak akartam levegőt venni, de nem tudtam, Édesanyámat és Édesapámat meg az infarktus kerülgette, mert semmit nem tudtak tenni, hogy nekem jobb legyen. Valahol itt kezdődött a medence pályafutásának vége. Na jóvan, most már befogom, mert ennek aztán már végképp semmi köze nincs a palántázáshoz.
Csak eszembe jutott még valami. Remekül tudtam kistraktort vezetni, mert nagypapám megengedte, hogy néha én üljek a volánnál amikor szántott. Azt nem tudom, hogy hány éves voltam, de a se nem kicsi se nem nagy kategóriába tartoztam akkor és már eléggé halovány az emlék, de attól nagyon jó.
Édesanyám oldalán meg az állatnevelés volt a fő vonal, de majd egyszer erről is írok bővebben. Egy a lényeg: palánták és állatok között nőttem fel, sok jó emléket hozva magammal és nagyon remélem, hogy Tündérbogyónak is tudunk hasonló örömöket szerezni és hogy hasonló közegben tudjon felnőni és zsigerből jöjjön neki az infó, hogyha lát egy növényt, állatot, akkor tudja, hogy mit kell vele kezdeni egy adott szituációban.

Pár szó a magokról amiket ma vetettem. A brokkolin, karfiolon és epren kívül az összeg virág, paradicsommal, paprikával nem foglalkozom, mert nincs hozzá elég helyem. Paradicsomot idén is fog a mama csinálni, a paprikákat a mama szokta venni a faluban, mert egy család még foglalkozik vele akik velünk egy időbe kezdték. Ha kikelnek kikelnek, ha nem nem. Itthon valahogy nem megy a magról vetés. Mondjuk tavaly javuló tendenciát mutattam az előző évekhez képest, mert a fűszernövényeim kikeltek egytől egyig és el is jutottak a kiültetésig. Jó lenne összedobni egy mobil hidegágyat, mert ha ezt a dobozt kinövik akkor lövésem sincs, hogy hova fogom őket rakni, arról nem is beszélve, hogy még a fele sincs elvetve. A konyhakertbe kaptunk téglát, csak Pestre kellene érte mennünk és mivel apósom eladta az utánfutóját ahelyett, hogy nekünk adta volna nincs mivel elhozni, pedig most már van olyan száraz a föld, hogy neki lehetne esni.