2015. február 24., kedd

Egy kis pingla turbó

Nem találtam olyan dobozt ami méretben és mintában is tetszett volna a mostani nappalihoz, ezért vettem egy szép csomagolópapírt az Ikeában és abba csomagoltam be a dobozokat. Éveken keresztül a dobozaiban tároltam a cipőket, de tavaly előtt tavasszal úgy döntöttem, hogy egy részét helyhiány miatt kiszanáltam és doboz nélkül raktam el őket. A dobozokat őszig rakosgattuk, majd el bedurciztam és elégettük őket. Természetesen pont azok kellettek volna, így kénytelen voltam venni egy csomag pinglát a megmaradt üres dobozok mellé.

Csináltam több verziót is, de végül maradtam a csomagolatlan verziónál, már ami a Pinglát illeti, de azért megmutatom, hátha valakinek pont úgy jó.
1. verzió: csomagolás
Úgy a legkönnyebb becsomagolni, ha még nincs összehajtogatva. A cipősdobozt is szétszedtem, becsomagoltam kívülről, összeragasztottam, majd külön megcsináltam belülről az oldalait és külön az alját, mert ha szétterítve csomagolom be belülről akkor összegyűrődik a belseje. Általános hobbiragasztóval kentem be egy ecset segítségével a dobozt és lesúlyoztam nehéz könyvekkel, hogy szép sima legyen. A stiftes megoldás azért nem jó, mert azt nem lehet 100%-ig egyenletesen eloszlatni és azoknál a kis görcsöknél amit esetleg nem veszek észre ott a használat során kikopik, majd elszakad elég hamar a papír.


Életemben már rengeteget dobozoltam - Apa szerint ez az életem, de nem csak nekem, mert "a dobozolás az egy szent feladat" ahogy azt az Isten hozta Őrnagy Úr!-ban sem győzik hangsúlyozni.

2. verzió: dekortapaszolás 
Húztam pár csíkot fehér és sárga tapasszal  a dobozra.




A sárgát a párna miatt választottam, de végül elvetettem mindkét verziót, pedig a fehér csíkos nagyon tetszett, csak a tükör így már annyira kilógott stílusban, hogy inkább maradtam a szolidabb változatnál. Most sem az igazi, de a tükör az marad, mert Édesanyámtól kaptam.



Még annyit fogok változtatni, hogy azt az egy fonott kosarat lefújom fekete festékkel, mert az még nagyon kilóg a sorból.

Ilyen volt sokáig. Kifejezetten a párnákhoz festettem az anyagot az ajtóra és a rumlitakarókra.




Jéé. Itt még használtuk a rendes bejárati ajtót.



Nagyon szerettem ezt a szettet. Nem cseréltem volna le, ha nem kopott volna így meg. A festéshez mostanában pedig valahogy sosincs időm, pedig ez sokkal személyesebb és vidámabb volt. Meg igazából nem is tudom, hogy mivel tudtam volna felülmúlni, lehet, hogy ez volt a legnagyobb gondom vele. Aztán majd ha megjön a jó idő és nem ilyen búskomorság lesz kint lehet, hogy ihletet kapok.

Ezek előtt meg egy szolidabb változat volt:



10 megjegyzés:

  1. A csomagolópapír nagyon tetszik. Írtam egy megjegyzést, ezek szerint elszállt? A tulipános variáció is nagyon tetszik nekem, de az első fotón is jó hangulata van az újnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. El:(
      Köszi, egy ideig jó lesz, de addig biztos nem lesz a helyén mint a tulipános. Egy kicsit lehetne világosabb a csomipapír, akkor nem lenne semmi bajom.
      Eredetileg a komódba lévő iratrendezőket akartam becsomagolni, de maradtam a lustább verziónál.

      Törlés
  2. Nagyon jók lettek az újak is, de a tulipános verzió is tetszett :-)

    VálaszTörlés
  3. Hello, hello a fotel felújításra szorul!! :D
    Amúgy én nem fújnám le a helyedben feketére a kis fonott kosarat. Szerintem így is elég a fekete árnyalat. Meg akkor kicsit műanyag hatása lesz, nem?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pf, nem láttad a többit:) a fotel van a legjobb állapotban. Szerintem sírnál, ha körbefotóznám őket takarás nélkül. Tényleg, ha már itt tartunk. Ebből a típusú garnitúrából nem lehetne valami egyszerűbb, helytakarékosabbat kitalálni? Az nem tetszik rajta a legjobban, hogy ilyen emeletes rajta kárpit.
      A kosárból van négy, csak az egyiket gondoltam beáldozni. VAlóban nagyon feka lett a végeredmény.
      ÉS nézd, mit találtam: http://4szoba.hu/cikk/tippek/3546-ujra-hodit-a-kalocsai-motivum

      a konyhai tálalónak mennyire jól állna (egyedül a fogantyúk nem tetszenek,meg a mintán kívül elég lenne egy szín)

      Törlés
    2. Ugye mondtam, hogy felkapták a magyar motívumokat. Ami nagyon helyes még, hogy itthon is ez történik. Végre újra megjelenik a történelmünk a mindennapi használati cikkekben is!

      Törlés
    3. Amikor ezeket festettem már akkor nagyon menő volt, elég sok festett bútoros képem van elmentve, de azok szinte mind színesek. Ebben az tetszik, hogy egyszínű a minta. Pinteresten találtam hasonlókat, csak azok nem magyar motívumosok voltak.

      Törlés
  4. Volt eszemben, de inkább nem írtam ide, hogy jobban el tudnék képzelni hozzátok egy könnyebb, favázas, szabad párnás bútort. Ezt az emeletes típusú bútort én sem szeretem, mert amellett, hogy nagy, nem is mutat sehogyan. Bocs! Szóval a helyetekben túladnék rajta. Kisebbet is lehet belőle kreálni, de nem számottevően.
    Valami ilyesmire gondoltam - http://olx.hu/hirdetes/pacolt-fenyokeretes-ulogarnitura-ID1Xvvf.html Az árát ne nézd, az faszság!

    Vagy ilyesmire - http://marlax.hu/karpitozott_butor/olasz_favazas_kanape.php Az árakat ugyancsak ne nézd. Ennyiért nemigen adják el őket.

    Vagy még ezt - http://www.lameridiana.hu/index.php?termek=2361 Ennek az árát figyeld a legkevésbé. Divat és átverés...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a garnitúra nálam utálat volt első látásra, még az az egy isteni szerencse, hogy nem mintás. ÉS persze marha nagy túlélő. Titkon reméltem, hogy nem jön ki belőle a korom, de öntisztult. Szállítmányozás közben (a tűznél) kiszakították az összesnek a karfáját, az anyagról az a művelúr vagy mi a franc már lemált, a 3-as úgy kiültük, hogy olyan kényelmetlen, mint a franc. Apa vette még egy sokkal nagyobb nappaliba, igazából az egyik mindig útban van, még tévézni sem lehet róla, mert keresztben nem fér el a nappaliban, ezért gondoltunk egy L alakú kanapéra, mert olyan sokszor nincs nálunk vendégsereg és egy variával megoldható, hogy szemből lássuk a TV-t. Micsoda luxus.
      Olyan harmadik-félét el tudnék képzelni belőle, mert mi olyan fetrengős család vagyunk + a régi családi garnitúránk otthon ilyen fa vázas volt és nagyon örültünk amikor lecseréltük egy fetrengősre.
      VAlószínűleg ha egyszer megtörténik a csere akkor kirángatom az udvar közepére, jól meglocsolom benzinnel és örömtáncot fogok körülötte járni, de van olyan sejtésem, hogy ez nem a nyáron fog bekövetkezni:(, mert megvan a fontossági lista és ez eléggé a végén kullog.
      Az elmúlt 2 éveben egy csomószor néztünk ki úgy, hogy végre bele tudunk kezdeni egy nagyobb projekbe (kandalló vagy fürdő vagy gyerekszoba) aztán történtek a dolgok és minden elszállt.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...