2016. május 26., csütörtök

Futórózsa és macskamenta


Idén nem metszettem meg a futórózsát, valahogy kimaradt. Mára elvirágzott, de helyette nyílt pár a régi rózsák közül. Azért csak pár, mert idén rettenetesen tetvesek voltak a rózsák, és pl. a fehér rózsáról egyik napról a másikra eltűnt az összes bimbó. Na akkor kezdtem el kutakodni, hogy mégis mi a fittyfene van és hamar megtaláltam a bűnöst sok-sok zöld és sárga hernyó személyében... Azóta már fejlődnek az újabb virágok, de a virágzásra egy kicsit még várni kell.



A macskamenták hatalmasak lettek, olyan csodásan mutatnak a pünkösdi rózsával. Valahogy nekem ez a színkombináció a legkedvesebb, ha össze kellene állítanom egy palettát, hogy milyen színeket szeretnék a kertben akkor az a fehértől indulna át a halvány, majd élénk rózsaszínen, amit aztán a halvány lila követne és a felsorolhatatlanul sok kék árnyalat zárna. El is kezdtem ezen agyalni, hogy jövőre hamarabb megjelenjen az első ágyásokban a rózsaszín, mert jelenleg csak a két pünkösdi van és a díszeprek, de ők sajnos nem nagyon látszódnak. 



Gyorsan ültettem a rózsa két oldalára is macskamentát.

A ligeti zsálya kétszer olyan magas, mint a papírforma, de ez nálunk megszokott. Bőven méter fölött van és a virágok még nincsenek teljesen kifejlődve.






A futórózsa aljából a virágokat kénytelen leszek kiszedni, mert tavaly hátul taposta ki Töpi, oda most raktam cserepet, erre most az elejét fekszi ki. Feladom.
A konyhakert tele van kamillával, de sajnos az is nagyon tetves... Visszavágom, hátha a következő adaggal nagyobb szerencsém lesz. Tavaly vetettem pár tövet, most az egész konyhakertben átvette az uralmat a gazok felett - persze ebbe a folyófű nem tartozik bele) amit egyáltalán nem bánok.

Ez a nyíratlan, de több úton kamilla szőnyeg van aminek csodás illata van amikor füvet vágok.
......

Múlt vasárnap. Az nekünk olyan péntek 13 volt. A délelőtt úgy volt, hogy magamra borítottam az inhalálós kamilla teát, könyékig leforráztam a bal karom. Gyorsan víz alá, majd bepakoltam szódabikarbónával és az enyhébb részekről el is tűnt a pirosság. "csak" egy 10 centis karkötő maradt a karomon, azt kellett jegelnem. Rákötöttem egy zacskó jégkockát, az délutánra leolvadt és le is vehettem róla a kötést, már megvoltam mindenféle jeges vizes rongy nélkül. Aztán jött az este. Tündérbogyónak van egy hintakaticája a hálóban amin csak felügyelettel hintázhat. Hát Ő  nem szólt és lendülettel hanyatt vágódott, neki az ágynak. Sikerült úgy beverni a fejét, hogy koponyáig felszakadt, 2 öltéssel varrni kellett. Szerencsére hazaengedtek minket, de 48 óráig meg kellett figyelnem, 3 óránként ébreszteni az agyrázkódás gyanú miatt. Ez már letelt, nincs semmi baj, a sebe szépen gyógyul, majd pénteken kell ismét mennünk, akkor talán megmondják, hogy mikor szedik ki a varratokat. Vigyáztak rá, mert olyan hatalmasat esett... és most már örülök, hogy ennyivel megúszta. Szóval a héten ismét itthon. Jelenleg nem túl jó a statisztikám. Egy teljes hetet még nem sikerült végig dolgoznom.


9 megjegyzés:

  1. Ó sajnálom a balesetet! elég egy pillanat és megvan a baj! a virágok nagyon szépek, a futórózsa is - látszik, hogy előbb vagytok időjárásilag, mint mi :-)

    VálaszTörlés
  2. Ó szegény!
    Gyönyörű mindenetek! Nálunk a ligeti zsálya eltűnt:(( A pünkösdi rózsa pedig az istennek nem akar virágozni, bár töredéke a tiédnek, 3 éves kis tő, de még nem örvendeztetett meg virággal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Ezeket a pünkösdiket 2014-ben kaptam, az első már akkor nagy volt és virágzott is de tavaly csak egy árva virág volt rajta. Remélem, hogy csak az volt a baja, hogy új helyre került és jövőre többet mutat majd.
      Nézd meg ezt, hátha választ találsz:
      http://gazigazito.hu/?modul=oldal&tartalom=476355

      Törlés
  3. Nagyon sok a tetü...Sok eső esett és nem volt hideg a tél.
    Ó,te is leforráztad magad? En ennyire nem,de az is elég volt.Gyógyulj meg hamar!!
    Drága kis gyermek! örülök,hogy "ennyivel" megúsztátok.
    Csodálatosak a virágaid!!!!!Az a sárga rózsa!

    VálaszTörlés
  4. Gyors gyógyulást kívánok mindkettőtöknek, remélem ezek után már unalmasabb lesz a nyaratok. Gyönyörű szép a kerted, megérte a rengeteg munka, igazán! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!
      Azóta kétszer nagyon elesett, egyszer a konyhakertben térdelt rá a téglálaszegélyre, rá három napra pedig a nagykapu lenti kiálló izéjében botlott meg, akkor meg a könyökét ütötte meg nagyon.. Remélem, már véget ért ez a rossz széria! Tiszta ideg vagyok miatta.

      Törlés
  5. Jobbulást mindkettőtöknek! Csodaszépek a virágok, a macskamenta nálunk is nagy kedvenc, teának is nagyon szeretjük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Mi is sokat isszuk, amikor tündérbogyó még csecsemő volt akkor ezt adtam neki immunerősítőnek, lázra, fogzásra, pocakfájásra, szóval mindenre.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...